I. világháború: A német haderő lerohanja Belgiumot, hogy megindíthassa támadását Franciaország ellen. Válaszul Nagy-Britannia hadat üzen...Tovább
„ÁVÓ-s” közhangulat 1956 után
Elismerjük, hogy az áv. szerv fedése alatt lefolytatott törvénytelen ügyek súlyos kárt okoztak a nemzetközi munkásmozgalomnak és hazánknak, de – amint azt az események beigazolták – káros és bűnös általánosítás volt ezt az aljas tevékenységet az ÁVH fővonalaként megjelölni, s ennek hatásaként a proletárdiktatúra fegyveres szervét tönkretenni. A közölt, 1957-ben kelt – Kádár Jánosnak írt – névtelen levél egy volt ávós szemszögéből láttatja az „ellenforradalom” eseményeit, valamint az ávósok tevékenységét a proletárdiktatúra védelmében és helyreállításában”.
Bevezetés
1956. október 28-án Nagy Imre miniszterelnök az alábbi, a lakosság körében régóta várt nyilatkozatot tette: „A rend védelmére és a közbiztonság helyreállítására haladéktalanul megalakul az új karhatalom a honvédség és a rendőrség alakulataiból, valamint a munkások és az ifjúság felfegyverzett tagjaiból. [...] A rend helyreállítása után egységes, új államrendőrséget szervezünk és az Államvédelmi Hatóságot megszüntetjük".
Az Államvédelmi Osztály, a későbbi Államvédelmi Hatóság (ÁVH) 1945 elején jött létre. Kezdetben a Magyar Kommunista Párt, majd 1948 után a Magyar Dolgozók Pártja közvetlen vezetése alatt állt. Döntő szerepet játszott a koncepciós perek előkészítésében és lebonyolításában, elsősorban a veréssel és a kínzással kicsikart kényszervallatások végrehajtásával. A „fordulat éve" utáni közhangulat, a társadalom megfélemlítése is leginkább az ÁVH nevéhez fűződik. Az 1950-es években az ország valamennyi lakosa (nemre, korra és osztályhelyzetre való tekintet nélkül) attól rettegett, hogy a mindenki felett álló Ávó elviszi-e. Az 1956 októberében megalakult ifjúsági szervezetek első követelései között is kiemelten szerepelt a gyűlölt intézmény feloszlatása.
A koncepciós perek kapcsán felmerült vádakat az ávósok határozottan visszautasították, és a felhozott bűnök elkövetésével az egykori vezetőket vádolták. Azonban - mint Rákosi Mátyás visszaemlékezéséből kiderül - az egykori pártvezetés a mindig is különálló ÁVH-nak, legfőképpen pedig Péter Gábor önálló akciójának tulajdonította a koncepciós pereket, a kényszervallatásokat és az egyéb törvénytelenségeket - teljességgel tagadva, hogy ők bármit is tudtak volna ezekről.
A szovjet csapatok bevonulása után felállt Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány már november 7-ei ülésén tárgyalt az ÁVH újjászervezéséről, noha a régi szervezet feloszlatását rendeletben erősítették meg. Másnap már megkezdődött az ORFK Politikai Nyomozó Főosztályának, valamint a helyi, politikai nyomozó osztályoknak a megszervezése - elsősorban a volt ávósokból. Fontos hangsúlyozni, hogy az újonnan alakult Kádár-kormány nem a politikai rendőrséget, mint szervezetet akarta megszüntetni, hanem csak az ÁVH különállását, állam az államban szerepét, illetve annak újraalakulását. (1953-ban a Nagy Imre vezette kormány ugyanezen okokból minisztertanácsi határozatban rendelte el az ÁVH összevonását a Belügyminisztériummal, amivel azonban nem sikerült megszüntetnie az államvédelmi osztályok különállását.)
1956. november 27-én jelent meg Münnich Ferenc, a kormány elnökhelyettese és Szénási Géza legfőbb ügyész 5004/1956. számú közös rendelete, amely kimondta az Államvédelmi Hatóság egykori dolgozóinak kötelező elbocsátását és tevékenységük felülvizsgálatát. A felülvizsgálatra nagyon rövid időt hagytak (egy, illetve két hónapot), ráadásul a bizottságok csak az ismét egyre jobban megfélemlített lakosság bejelentéseit, panaszait (szám szerint 31 darabot - lásd 2. sz. forrás) vizsgálták ki. Ennek következtében szinte mindenkit (tizenöt fő kivételével) igazoltak a bizottságok. A volt ávósok azonban magát a vizsgálatot - a jó eredmények ellenére, mint az a forrásból is kiderül -, rendkívül megalázónak tekintették.
A fent említett rendelet legfőbb célja a volt ávósok megnyerése és a közvélemény előtti legitimálása volt. Ez sikerült is: az „új ÁVH", a Politikai Nyomozó Osztályok állománya 1957 tavaszára feltöltődött a volt Államvédelmi Hatóság egykori tagjaiból. Az új szervezet végül 1957. május 6-án a belügyminiszter első helyettesének felügyelete alá került, így vált a „Belügyminisztérium II." jelű főosztályává.
Az első forrás egy 1957-ben, Kádár Jánosnak íródott levél, amely az ÁVH történetét árnyalja a volt ávósok szemszögéből. Szerzőjéről csak annyit lehet tudni, hogy az egyik újonnan alakult politikai nyomozó testület tagja, aki saját nézőpontjából ismerteti a párt elsőszámú vezetőjével az elmúlt tizenkét év és az „ellenforradalom" eseményeit.
A második forrásközlés Garamvölgyi Vilmosnak, az ORFK vezetőjének a jelentése, amely a volt ávósok elleni felülvizsgálati eljárások eredményeiről számol be.
Tartalomjegyzék
Ezen a napon történt augusztus 04.
1914
Magunkról
A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.
Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.
Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!
A Szerkesztőség
Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.
Beköszöntő
Tisztelt Olvasók!
Megjelent forrásközlő folyóiratunk, az ArchívNet idei harmadik száma. Friss lapszámunkban négy forrásismertetést olvashatnak, amelyek témájukat és keletkezési helyüket is tekintve meglehetősen széttartóak: utóbbira példa, hogy a bemutatott források közül egyet Melbourne-ben, egyet pedig Rómában vetettek papírra – s ezek tematikailag is eltérnek egymástól. Előbbi egy résztvevő visszaemlékezése az 1933-as gödöllői világjamboree-ra, a másik pedig egy beszámoló olaszországi magyar kolónia helyzetéről.
Az időrendet tekintve Kosztyó Gyula (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Levéltára, történész, kutató, Erőszakkutató Intézet) publikációja az első, amelyben az akkor zajló országos események helyi lecsapódását mutatja be levéltári források segítségével: az 1918–1919-es impériumváltások okozta, finoman szólva is turbulens időszakának tiszadobi eseményeit – külön kiemelve az Andrássy-kastély feldúlását – prezentálja írásában.
Várdai Levente (történész muzeológus, Janus Pannonius Múzeum) különleges forrásra hívja fel a figyelmét ismertetésében: ausztráliai kutatóútja során bukkant rá egy eseményen elhangzott beszéd leiratára, amelyben az 1933-as gödöllői cserkész világtalálkozó egy Victoria állambeli résztvevője tekintett vissza az eseményre. A közölt forrás nemcsak a jamboree mindennapjait, vagy épp az európai út állomásait írja le, hanem az is kiolvasható belőle, hogy az 1930-as évek ausztrál fiataljai számára milyen „kultúrsokkot” jelenhetett a magyarországi tartózkodás.
Már a hidegháborús időszakból közöl forrást Németh László Imre (nyugalmazott lelkész, pápai prelátus), amely azonban kötődik a második világháború lezárását közvetlenül követő időszakhoz. Kada Lajos 1952-ben az Amerikai Magyar Katolikus Liga kérésére állította össze jelentését, amelyben az olaszországi magyarok helyzetéről számolt be, akik között még nagy számban voltak olyanok, akik menekültként érkeztek az országba, és még ekkor is különböző táborokban éltek.
Deák András Miklós (történész, nyugalmazott diplomata) ismertetésében olyan forrásokat mutat be, amelyek új információkkal szolgálhatnak Mindszenty József édesanyja, Kovács Borbála 1960-ben bekövetkezett halálával és temetésével kapcsolatban. Utóbbi esemény hozadéka volt, hogy a magyar külügyminisztérium fenyegető fellépése miatt az Associated Press és a Reuters tudósítói végül nem utaztak el a temetésre, amelyen amerikai követség tagjai nem, de francia és olasz diplomaták jelen voltak.
Szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet szerkesztősége továbbra is várja a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.
Budapest, 2025. július 23.
Miklós Dániel
főszerkesztő