Diplomácia

2025: Bethlen Margit és örökösei kárpótlási kérelmei a német BRÜG-törvény feltételrendszerében (1957–1975)

A második világháború után a Német Szövetségi Köztársaság (NSZK) két törvényt alkotott a háború során vallási és faji okokból a náci Németország hatalmi szervei részéről sérelmet szenvedett és vagyonunktól megfosztott személyek kártalanítására. Az 1956. június 29-i szövetségi kártalanítási törvényt (BEG) és az 1957. július 19-i szövetségi visszaszolgáltatási törvényt (BRÜG). Az egykori magyar miniszterelnök, Bethlen István felesége, Bethlen Margit (1882–1970) is megpróbált élni a német kárpótlási törvények által nyújtott lehetőséggel. 1944 november-decemberében ugyanis a német hatóságok internálták, és elkobozták tőle a személyes értékeit. A két részből álló forrásközlés azt mutatja be, hogy Bethlen Margit kárpótlási ügye hogyan illeszkedett az NSZK és a Magyar Népköztársaság közötti bilaterális kapcsolatok alakulásának függvényévé váló német kártérítés folyamatába, illetve milyen okai voltak annak, hogy megpróbálta visszaigényelni a háború idején elkobzott ingóságai ellenértékét. A Bethlen Margit kárpótlás iránti igényének hátterében álló motivációk megdöbbentő látleletet nyújtanak a magyar arisztokrácia 1945 utáni vagyon- és pozícióvesztéséről a társadalmi élet minden területén.

 

2025: A Csehszlovák különbizottsági osztály összekötőinek jelentései Nógrád-Hont vármegye területét érintő körzetekből. II. rész.

A két részből álló forrásközlemény azt mutatja be, hogy a csehszlovák–magyar lakosságcsere-egyezményben meghatározott propaganda-időszak alatt milyen események zajlottak Nógrád-Hont és Heves vármegye területén. A Külügyminisztériumban létrehozták a Csehszlovák különbizottsági osztályt, amelynek vezetésével Wagner Ferencet bízták meg. Wagnernek főösszekötői pozíciójában az volt a feladata, hogy az egyes körzetekbe küldött magyar összekötők szóbeli és írásbeli jelentéseit összegezze és azok segítségével tájékoztassa a magyar kormányzatot, elsősorban a külügyminisztériumban magas pozíciókat betöltő feletteseit. A cikksorozat első részében Nógrád-Hont vármegye keleti, második részében pedig nyugati területéhez kapcsolódó jelentések kerülnek közlésre.

2025: A Csehszlovák különbizottsági osztály összekötőinek jelentései Nógrád-Hont vármegye területét érintő körzetekből. I. rész.

A két részből álló forrásközlemény azt mutatja be, hogy a csehszlovák–magyar lakosságcsere egyezményben meghatározott propaganda-időszak alatt milyen események történtek Nógrád-Hont és Heves vármegye területén. A propaganda-időszak alatt a Külügyminisztériumban létrehozták a csehszlovák különbizottsági osztályt, amelynek vezetésével Wagner Ferenc bízták meg. Wagner főösszekötőként volt a felelős azért, hogy az egyes körzetekbe küldött magyar összekötők szóbeli és írásbeli jelentéseit összegezze és tájékoztassa elsősorban a külügyminisztériumban magas pozíciókat betöltő feletteseit, valamint a magyar kormány vezetőit.

2025: Mindszenty József amerikai menedéke. Új források az ÁBTL-ben a bíboros édesanyjának elhunytával kapcsolatban

Pehm Józsefné, Kovács Borbála 1960. február 5-én, péntek hajnalban távozott az élők sorából. A témával korábban akkor foglalkoztunk, amikor Anthony Pearce budapesti munkásságát mutattuk be, amely során kissé felületesen, a bulvárlapok színvonalán számolt be Mindszenty bíboros amerikai menedékéről. Ezúttal azt kívánjuk még részletesebben áttekinteni, milyen lépéseket tett a Robinnak becézett és tapasztalatlan Robert Gordon Pym Mannock Reuters-tudósító, amikor február 5-én értesült az amerikai követségtől a bíboros édesanyjának az elhalálozásáról. Jelen tanulmány Mindszenty bíboros elhunyta 50. évfordulójának évében jelenik meg.

2025: Ösztöndíjprogramok és „soft power” a kádári magyar külpolitikában: források a bolíviai-magyar kapcsolatok történetéből

Az itt közölt forrásokban a Magyarország és Bolívia közötti ösztöndíjprogramok jellemző vonásait és a két ország kapcsolataiban betöltött szerepüket ismerhetjük meg. A két ország közötti felsőoktatási mobilitás a szovjet blokk harmadik világgal kapcsolatos politikájának egy fontos eleme volt. A két világrendszer közötti békés vetélkedés jegyében Moszkva és kliensállamai igyekeztek minél erőteljesebb jóindulatú befolyást kiépíteni a harmadik világ államaiban: ösztöndíjprogramokon keresztül erre kiváló alkalom nyílt.

 

2025: Mindszenty bíboros amerikai menedékének instabil első hónapja

Két oka is volt annak, miért állt 1956 novembere folyamán Mindszenty József amerikai menedéke ingatag lábakon. A humanitárius alapon Eisenhower elnöktől megkapott menedékét a bíboros ugyanis politikai menedékjogként fogta fel. Ebből adódóan az általa tanúsított aktív politikai és egyházvezetői magatartás a követség biztonságára kedvezőtlen hatással bírt. A másik súlyos fenyegetés a KGB elnökének, Ivan Szerovnak azon operatív terve volt, hogy egy magyar ügynök segítségével Mindszentyt kicsalogatja a Szabadság térről. Az amerikai házigazdák – ugyan reaktív módon – de fokozatosan szigorítottak a kapcsolattartás szabályain, a szovjet terv pedig a követség fedett CIA-tiszt beosztottjának ébersége miatt nem járt sikerrel. Így jutottunk el 1957 januárjáig, amikor a magyar állambiztonság csapdája is meghiúsult. Írásunkkal az idén ötven évvel ezelőtt elhunyt Mindszenty József emléke előtt tisztelgünk.

 

2024: Kártérítés Ausztriának II. rész

A rövid tanulmány első részében külügyminisztériumi és miniszterelnökségi levéltári iratok alapján az 1923. február 26-án aláírt magyar–osztrák döntőbírósági egyezményhez vezető utat, illetve szakirodalmi források segítségével az osztrák kártérítési bizottság tevékenységét mutattuk be. Az írás második részében az eddig kiaknázatlan magyar, nagyrészt pénzügyminisztériumi dokumentumokból válogatunk.

2024: Kártérítés Ausztriának

A nyugat-magyarországi kérdés rendezése tárgyában 1921. október 13-án aláírt velencei jegyzőkönyv jelentősége abban rejlik, hogy azzal – a mindkét oldalon megmaradt rossz érzések dacára – sikerült tartósan ártalmatlanítani az első világháború utáni Európa lőporos hordóját. Van azonban a protokollnak egy olyan tartalmi eleme, amelyről kevésbé szokás megemlékezni.

2023: Magyar mítosz–svéd valóság

Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc története sok szempontból feldolgozott, ugyanakkor egy átfogó monográfia még hiányzik a könyvespolcokról. Ahhoz, hogy az eseményeket térben és időben is megértsük, fontos, hogy minél több szemszögből vizsgáljuk azokat. Az 1956-os eseményeket érdemes nemcsak magyar, hanem egyetemes szemszögből is kutatni, ezért rendkívül érdekesek azok a források, amelyek egy külföldi ország szakembereitől, diplomatáitól származnak. Kívánatos volna, hogy a lehető legtöbb külföldi nemzet szemszögéből vizsgáljuk a felmerülő kérdéseket – ehhez szeretne mozaik kockát szolgáltatni ez a forrásközlés.

2023: Egy kiállítás képei. Jelentések a bolíviai magyar kulturális diplomácia első lépéseiről

1954-ben magyar diplomaták hazánk argentínai nagykövetségéről indulva propagandakörutakat tettek Bolíviában. Az utakról szóló jelentések a magyar latin-amerikai külpolitikai aktivitás korai éveinek kulturális diplomáciai tevékenységéhez szolgálnak forrásul. Fontosságukat az adja, hogy öt évvel Fidel Castro forradalmának a győzelme előtt keletkeztek, tehát abban az időszakban, amikor a szovjet blokk regionális tevékenysége még kevésbé vizsgált.

Oldalak

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Ezen a napon történt december 25.

1944

A szovjet Vörös Hadsereg csapatai körülzárják BudapestetTovább

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

szerzőnk közül három is foglalkozik a korszakkal, igaz, különböző eseményeket vizsgáltak. Ugyanakkor másként is csoportosíthatók hatodik számunk írásai: három szerző esetében ugyanis az idő mint jelenség bír fontossággal. Két írás ugyanis retrospektív, míg a harmadik pedig egy olyan gazdaságpolitikai szabályozást-lehetőséget mutat be, amely igazán csak a forrásismertetésben szereplő évtizedet követő évtizedekben teljesedett ki – és ebben a formájában közismert napjainkban is.

Kosztyó Gyula (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Levéltára, történész, kutató, Erőszakkutató Intézet) két irat segítségével mutatja be, hogyan jelent meg 1944 őszén a szovjet hadsereg Szatmárban, és mit tapasztaltak a helyiek az ottani harcok, a kezdeti megszállás során, illetve miként viselkedtek a szovjet csapatok a rekvirálás és a beszállásolás alkalmával."

Rendhagyó írást közlünk, amelyet Károlyi Mária (nyugalmazott régész, Savaria Múzeum) jegyez. Lapunk 2013. évi 5. számában Szécsényi András mutatta be Handler László munkaszolgálatos naplóját, amelyet korábban Károlyi Mária bocsátott a rendelkezésére. A napló ismertetése kapcsán, bő tíz évvel a megjelenés után, néhány személyes adalékot kívánt hozzáfűzni Károlyi Mária Handler László és családja történetéhez visszaemlékezés formájában.

A háztáji gazdálkodás említése sokak számára valószínűleg a Kádár-korszak gazdaságirányítását idézi fel. A Luka Dániel (történész, agrártörténet kutató) által ismertetett dokumentumok azonban azt mutatják be, hogy a Rákosi-korszakban miként próbálta az állami vezetés bevezetni és szabályozni a háztáji gazdálkodást.

Seres Attila (tudományos főmunkatárs, VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár) forrásismertetésében Bethlen Margit, Bethlen István néhai miniszterelnök özvegyének a kárpótlási ügyét mutatja be. A kárpótlásra az NSZK 1957-ben hozott rendelkezése adott lehetőséget, és Bethlen Margit az 1944-ben elszenvedett atrocitások miatt kívánt élni ezzel a lehetőséggel. A folyamat azonban számos nehézségbe ütközött, és csak lassan haladt előre.

Az idei hatodik számban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, egyben felhívjuk leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet jövő évi számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

Budapest, 2025. december 19.

Miklós Dániel
főszerkesztő