Az Osztrák–Magyar Monarchia hadat üzen Oroszországnak.Tovább
Hallássérültek a „nagy háborúban"
„Míg ők meghalnak, - te élni tudj érte ez áhítatos csöndességben" (Pohánka Margit)
Bevezető történeti áttekintés
Magyarországon az 1802-ben létrehozott váci Siketnéma Intézet létrehozásával megkezdődött a siketek oktatása és ennek következtében erősödött a hallássérülteknek a társadalom teljes jogú tagjaivá történő törekvése. A siketoktatás kezdeti módszerei jelnyelvalapúak voltak. Az 1840-es évek második felének összeírásai kivételével, csak a magyarországi hivatalos statisztika megjelenését követően tudunk számot adni a honi
. A hivatalos statisztika ekkor nem tett különbséget a siket és a nagyothalló között. A Magyar Statisztikai Évkönyv adatai szerint Magyarországon Fiuméval és Horvátországgal együtt 1869-ben 11 869 siket férfi, 8830 siket nő, összesen 20 699 siket fő élt. Az 1880. évi népszámláláskor a siket férfiak száma 10 589 főre csökkent, a nőké 9285 főre nőtt, ez összesen 19 874 főt jelent. Az 1890. évi adatok szerint a siket férfiak száma ismét kevesebb lett: 10 310 fő, a siket nők létszáma szintén kisebb: 8714 fő, vagyis 1890-ben összesen 19 024 siket fő .Az iskolázottság nagyobb mérvű terjedése ellenére a siketeket nem tartották teljes értékű embereknek. Magyarországon az 1876. évi XVI. tc. kimondta, hogy a siketnéma, még ha írni és olvasni is tud (!), kizárólag közvégrendeletet tehet.
1878-ban, Párizsban rendezték meg első alkalommal a siketek oktatásáról szóló nemzetközi kongresszust, majd rá két évre, 1880-ban Milánóban tartották a következőt. Ezen a kongresszuson Alexander Graham Bell vezetésével győztek az orális módszer hívei, azaz a jelnyelv helyett a beszédre kell megtanítani a siketeket. Vagyis a siketeknek meg kell tanulniuk szájról olvasni, és le kell mondaniuk a jelnyelvről, hiszen csak így lehet őket beolvasztani a halló
. |
| Fotó: Fortepan / Budapest Főváros Levéltára. Levéltári jelzet: HU.BFL.XV.19.d.1.07.040 |
Magyarországon már jóval hamarabb megjelent az orális módszer, melyet német módszernek is hívtak. Fekete Károly, a váci Siketnéma Intézet igazgatója 1873-ban vezette be, amelyet a tanárok „rokonszenves támogatásban" részesítettek. Az Izraelita Siketnémák Országos Intézete, Grünberger Lipót vezetésével szintén a hangos beszéd tanítását vezette be 1878-tól. Az 1880. évi milánói kongresszus állásfoglalása hatalmas tiltakozást váltott ki, a siket közösségek szervezetekbe tömörültek, így jött létre például 1890-ben a Brit Siketnéma Szövetség. Az angol szervezet a kombinált oktatás, azaz a jelnyelv- és beszédtanítás együttes alkalmazása mellett tört pálcát, és megszervezte a saját szociális és oktatási viszonyait, de ennek nem volt semmi haszna, mivel kizárólag szociális csoportnak tartották, semmint érdekvédelmi szervezetnek. Magyarországon némi késéssel ugyan, de 1887-ben létrejött az első alapszabállyal rendelkező egyesület, mely az Egyetértés nevet viselte. Első elnöke Endlich József (1862-1928), jegyzője pedig Oros Kálmán (1864-1901) volt, aki 1892-ben elindította a hallássérültek első újságját: a
. Az egységes, országos szervezet kialakításának gondolatát szintén Oros Kálmán vetette fel. Több egyesület bevonásával 1902-ben kidolgozták az egységes szervezet alapszabályát, amelyet a belügyminiszter 1907-ben hagyott jóvá. Az új egyesület „Cházár András Országos Siketnéma Otthon nevet viselte. Az Otthon célja a segélyezés, az érdekvédelem és a társadalmi élet biztosítása volt, s tagdíjakból, adományokból, különböző rendezvények tagdíjából fedezte szükségleteit.
Tartalomjegyzék
Tartalomjegyzék
Ezen a napon történt augusztus 05.
1914
1914
a német hadsereg megtámadja Liège városát, illetve a város körül felállított megerősített pozíciókat.Tovább
Magunkról
A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.
Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.
Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!
A Szerkesztőség
Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.
Beköszöntő
Tisztelt Olvasók!
Megjelent forrásközlő folyóiratunk, az ArchívNet idei harmadik száma. Friss lapszámunkban négy forrásismertetést olvashatnak, amelyek témájukat és keletkezési helyüket is tekintve meglehetősen széttartóak: utóbbira példa, hogy a bemutatott források közül egyet Melbourne-ben, egyet pedig Rómában vetettek papírra – s ezek tematikailag is eltérnek egymástól. Előbbi egy résztvevő visszaemlékezése az 1933-as gödöllői világjamboree-ra, a másik pedig egy beszámoló olaszországi magyar kolónia helyzetéről.
Az időrendet tekintve Kosztyó Gyula (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Levéltára, történész, kutató, Erőszakkutató Intézet) publikációja az első, amelyben az akkor zajló országos események helyi lecsapódását mutatja be levéltári források segítségével: az 1918–1919-es impériumváltások okozta, finoman szólva is turbulens időszakának tiszadobi eseményeit – külön kiemelve az Andrássy-kastély feldúlását – prezentálja írásában.
Várdai Levente (történész muzeológus, Janus Pannonius Múzeum) különleges forrásra hívja fel a figyelmét ismertetésében: ausztráliai kutatóútja során bukkant rá egy eseményen elhangzott beszéd leiratára, amelyben az 1933-as gödöllői cserkész világtalálkozó egy Victoria állambeli résztvevője tekintett vissza az eseményre. A közölt forrás nemcsak a jamboree mindennapjait, vagy épp az európai út állomásait írja le, hanem az is kiolvasható belőle, hogy az 1930-as évek ausztrál fiataljai számára milyen „kultúrsokkot” jelenhetett a magyarországi tartózkodás.
Már a hidegháborús időszakból közöl forrást Németh László Imre (nyugalmazott lelkész, pápai prelátus), amely azonban kötődik a második világháború lezárását közvetlenül követő időszakhoz. Kada Lajos 1952-ben az Amerikai Magyar Katolikus Liga kérésére állította össze jelentését, amelyben az olaszországi magyarok helyzetéről számolt be, akik között még nagy számban voltak olyanok, akik menekültként érkeztek az országba, és még ekkor is különböző táborokban éltek.
Deák András Miklós (történész, nyugalmazott diplomata) ismertetésében olyan forrásokat mutat be, amelyek új információkkal szolgálhatnak Mindszenty József édesanyja, Kovács Borbála 1960-ben bekövetkezett halálával és temetésével kapcsolatban. Utóbbi esemény hozadéka volt, hogy a magyar külügyminisztérium fenyegető fellépése miatt az Associated Press és a Reuters tudósítói végül nem utaztak el a temetésre, amelyen amerikai követség tagjai nem, de francia és olasz diplomaták jelen voltak.
Szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet szerkesztősége továbbra is várja a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.
Budapest, 2025. július 23.
Miklós Dániel
főszerkesztő