Roald Amundsen csapata először éri el a Déli-sarkot.Tovább
A KGST és az EGK kapcsolatai
1979. október 27.
A keleti és a nyugati integrációs szervezetek közötti kapcsolatokat elemző és ismertető cikk bemutatja a két tömörülés közötti gazdasági kapcsolatok jellegzetességeit, a magyar szempontból kiemelten fontos szerepét az európai enyhülési folyamat megőrzésében.
Rövid közlemény adta tudtul, hogy Haferkamp, a Közös Piac legfőbb végrehajtó testületének, a brüsszeli bizottságnak az elnöke november 2-án Moszkvába utazik, ahol a KGST és a Közös Piac kapcsolatainak fejlesztéséről folytat további tárgyalásokat. A derűlátóbbak nem tartják kizártnak, hogy végre sikerrel zárul az Európa két fontos integrációs tömörülése között évek óta folyó dialógus. A Rudé Právo üdvözölte az Európai Gazdasági Közösség reálisan gondolkodó köreit, „amelyek belátták, hogy az együttműködés kölcsönösen elősegíti mindkét szervezet tagországainak fejlődését, egyúttal hozzájárulhat a bizalom, az enyhülés erősödéséhez”.
Érdemes kissé visszapillantani, mi akadályozta eddig a megállapodás aláírását. Nyikolaj Faggyejev, a KGST titkára 1976-ban terjesztette elő a szocialista országok gazdasági szervezetének egyezmény-tervezetét. E szerint a megállapodásnak ki kell terjednie a gazdasági kapcsolatok széles körére, elsősorban kereskedelempolitikai témákra: a kereskedelmi korlátozások megszüntetésére, az agrárkereskedelem támogatására, az EGK által nyújtott preferenciák kiterjesztésére a kevésbé fejlett KGST-országokra, a bank- és hitelkapcsolatok intézményesítésére. A KGST indítványa szerint lennének olyan kérdések, amelyekben a két szervezet állapodna meg, más problémákat viszont olyan szerződések keretében lehetne megoldani, amelyeket a tagországok egymással, illetve egy-egy tagállam a másik integrációs szervezettel kötne.
Ilyen egyezményekre már eddig is akadtak példák: a másik nyugat-európai gazdasági szervezethez, az Európai Szabadkereskedelmi Társuláshoz (EFTA) tartozó Finnország gazdasági megállapodást kötött a KGST-vel; amellett több szocialista országgal, így Magyarországgal is megállapodott a vámok fokozatos eltörlésében. A KGST több tagországa pedig a Közös Piaccal kötött kétoldalú megállapodást az oda irányuló textil, illetve acél exportjának szabályozásáról.
Az EGK ugyanakkor eddig csak olyan témákról, mint a statisztikai, környezetvédelmi, szabványosítási együttműködésről, gazdasági információk cseréjéről akart a KGST-vel szerződést kötni, s eddig kirekesztette a kereskedelempolitikai ügyeket a felkínált „kosárból”. Brüsszel ellenkezését azzal az érveléssel támasztotta alá, hogy a KGST nem jogosult kereskedelemi egyezmények megkötésére, ezért kereskedelemi ügyekben az egyes szocialista országoknak külön-külön kellene megállapodniuk a brüsszeli bizottsággal. Joggal mutatott rá nemrég a Novoje Vremja, hogy a Közös Piac hamisan érvel. Jóllehet a KGST-nek nincs közös vámrendszere és egységes kereskedelempolitikája, a szocialista országok közösen léphetnek fel fontos kereskedelempolitikai kérdésekben. Jellemző, hogy a Közös Piac hajlandó átfogó együttműködési megállapodásra lépni az ASEAN-nal, a délkelet-ázsiai országok gazdasági szervezetével, bár annak sincs egységes vámpolitikája, és az sem folytat közös kereskedelempolitikát.
Uszenko professzor, neves szovjet jogi szakértő nemrég megjelent írásában rámutat: való igaz, hogy a KGST szerződéskötési jogköre eltér az EGK-étól, vagyis nemzetek feletti jelleg helyett a tagországok jogkörével párhuzamosan működik, ez azonban nem csökkenti hatékonyságát.
Amikor a KGST, tagállamainak egyetértésével, saját nevében nemzetközi szerződést köt, amely a tagországok egymás közötti, de a külső országokhoz fűződő kapcsolatait is érinti, megfelelő eszközökkel rendelkezik kötelezettségeinek teljesítéséhez. Ha a Közös Piac azt akarja, hogy a szerződés közvetlenül kiterjedjen a KGST-országokra, úgy azt a tagországoknak a KGST-vel együtt kell aláírniuk. A KGST éppen ezt a módszert ajánlotta a Közös Piacnak, azaz, hogy a szerződést a két szervezet, valamint a két szervezet valamennyi tagországa írja alá.
Már az eddigiek során is világosan kirajzolódott, hogy a két szervezet együttműködésének milyen területekre kell összpontosulnia. A kereskedelempolitikai rendezés elsősorban azon korlátok leépítését szolgálhatná, amelyek nehezítik a KGST-országok Közös Piacra irányuló exportját. A kelet-nyugati kereskedelemben ez a szűk keresztmetszet. Nyilvánvaló, hogy a nyugat-európai országok csak akkor számíthatnak saját exportjuk jelentősebb további bővítésére, ha az importkorlátok leépítésével maguk is hozzájárulnak a KGST-országok számára kedvezőbb piaci feltételek megteremtéséhez.
Milyen merevek ezek a korlátok? Lebontásuk mennyiben járulhatna hozzá a KGST-országok exportjának növeléséhez? A Közös Piac importkorlátozásai: a különböző vámok, az egy-egy árufajta importjára vonatkozó mennyiségi megszorítások, az exportcikkek versenyképes árait lefölözésekkel eltorzító módszerek egyaránt érintik az iparcikkeket és az agrártermékeket – csak a nyersanyag-kereskedelmet nem akadályozzák. Az utóbbi árucsoport súlya csak a Szovjetunió kivitelében döntő: tavaly a Közös Piac kilenc tagországában irányuló exportjának csaknem 70 százaléka nyersanyagokból, elsősorban kőolajból állt. A kisebb KGST-országok helyzete nem ilyen kedvező. Exportjukban ma már az iparcikkek uralkodnak, a kivitelnek több mint a felét, 58 százalékát ezek teszik ki. Emellett jelentős az agrárcikkek súlya is; Magyarország esetében tavaly közel 35 százalékot értek el a Közös Piacra irányuló exportban.
Az utóbbi 10-15 évben enyhültek a közös piaci korlátozások, nőtt azoknak a termékeknek a száma, amelyek szabadon szállíthatók a Közös Piacra. Számos mennyiségi korlátozást is csökkentettek, igaz viszont, hogy a textil- és az acéltermékek vonatkozásában romlott a helyzet. Formálisan a szocialista országoknak is biztosítják a legnagyobb vámkedvezményt, de ez mégsem jelenti azt, hogy a versenytársakkal egyenlő elbánásában részesülnének. Időközben ugyanis szinte egész Nyugat-Európa egységes ipari szabadkereskedelmi övezetté vált, mivel a Közös Piacon kívülrekedt és az EFTA-ban résztvevő országok ipari szabadkereskedelmi egyezményeket kötöttek a Közös Piaccal. Emellett a „kilencek” számos úgynevezett preferenciális, azaz a kereskedelemi feltételeket könnyítő egyezményt írtak alá a földközi-tengeri országokkal, arról nem is szólva, hogy az úgynevezett lome-i egyezményben társult, javarészt afrikai fejlődő államokkal is megállapodtak a kereskedelmi feltételek könnyítéséről. Márpedig a KGST-államok exportjának versenyhelyzete tovább romlik, ha a Közös Piac a szocialista országokat kirekesztve nyújtja a kedvezményeket a szervezeten kívülálló országoknak.
Ezen a napon történt december 14.
1911
1921
Népszavazás kezdődik Sopron hovatartozásáról. A szavazók 65%-a Magyarországot választja, a város ezért megkapja a „Civitas...Tovább
1939
Adolf Hitler utasítja a Wehrmacht főparancsnokságát, hogy kezdje meg a Norvégia elleni invázió előzetes tervezését (Weserübung hadművelet...Tovább
1955
Magyarországgal együtt Albánia, Ausztria, Bulgária, Finnország, Írország, Jordánia, Kambodzsa, Laosz, Líbia, Nepál, Olaszország,...Tovább
Magunkról
A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.
Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.
Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!
A Szerkesztőség
Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.
Beköszöntő
Tisztelt Olvasók!
A lapunk idei ötödik számában négy forrásismertetés olvasható, amelyek közül kettő a második világháború utáni Magyarország külországokkal való kapcsolataiba enged betekintést. A két másik forrásismertetés fő témája ugyan eltér az előzőekétől, azonban ez utóbbiakban is megjelenik – a személyek szintjén – a külfölddel, a külországokkal való kapcsolat.
Időrendben az első Bacsa Máté (doktorandusz, Eötvös Loránd Tudományegyetem) két részes forrásismertetésének a második fele. Ezúttal olyan iratokat mutat be a szerző, amelyek a magyar–csehszlovák lakosságcsere Nógrád-Hont vármegye nyugati felére vonatkoznak: a kirendelt magyar összekötők jelentéseit, akik arról írtak, hogy a településeken miként zajlott a szlovákság körében a csehszlovák agitáció az átköltözés érdekében.
Németh László Imre (nyugalmazott lelkész, pápai prelátus) Mindszenty József és Zágon József halálának 50. évfordulója kapcsán a Szent István Alapítvány levéltárából mutat be egy iratot. Amelyhez kapcsolódóan bemutatja az azt őrző gyűjteményt is. Az ismertetett dokumentum egy Zágon Józseffel lezajlott beszélgetés összefoglalója, amelyet Tomek Vince, a piarista rend generálisa jegyzett le; kifejtve többek között, hogy miként állt Mindszenty személyének, valamint utódlásának kérdése a nemzetközi térben.
Horváth Jákob (doktorandusz, Eötvös Loránd Tudományegyetem) forrásismertetésének második részében a Mikroelektronikai Vállalat létrehozásának előzményeihez kapcsolódóan mutat be egy iratanyagot, amelyet az Államibiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára őriz. Az állambiztonság a saját módszereivel igyekezett hozzájárulni ahhoz, hogy csökkenjen Magyarország technológiai lemaradása: ehhez lett volna szükséges rávenni az együttműködésre az Egyesült Államokba emigrált Haraszti Tegze Péter villamosmérnököt, azonban ez a próbálkozás kudarcba fulladt.
Idén október 3-án avatták fel a néhai brit miniszterelnök, Margaret Thatcher emlékművét Budapesten. Ennek apropóján Pál Zoltán (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) idézte fel a Vaslady 1984-es magyarországi látogatását. Az esemény kiemelkedő fontosságú volt nemcsak az év, hanem az évtized számára hazánkban: Thatcher volt ugyanis az első brit kormányfő, aki hivatali ideje során látogatott Magyarországra – a fogadó fél ennek megfelelően igyekezett vendégül látni.
Az idei ötödik számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat. Az ArchívNet szerkesztőségen egyben továbbra is várja a jövő évi lapszámaiba a 20. századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.
Budapest, 2025. november 14.
Miklós Dániel
főszerkesztő