I. világháború: A német haderő lerohanja Belgiumot, hogy megindíthassa támadását Franciaország ellen. Válaszul Nagy-Britannia hadat üzen...Tovább
Archívum
A 20. században a sport ‒ növekvő népszerűsége miatt ‒ sok esetben a politikai vezetők eszközévé vált. A politikusok felismerték a sport által hordozott értékeket, ezért stratégiai eszközként kezdték alkalmazni saját céljaik megvalósítása és a különféle ideológiák alátámasztása végett. Fokozottan így volt ez az 1980-as évek első felében, az ún. kis-hidegháború időszakában. Ekkor ugyanis mind a moszkvai, mind a Los Angeles-i nyári olimpiai játékok a nemzetközi csatározások áldozatául estek, a szocialista és a kapitalista tömb politikai játszmáinak színterévé váltak. Magyarországon a sportfőhatóságnak, illetve a politikai hatalomtól függetlennek nem mondható Magyar Olimpiai Bizottságnak olyan új kihívásokkal kellett szembenéznie, melyek a sport és az olimpia klasszikus ideáljától igen messze estek. Az MSZMP KB 1984. május 14-i ülésének jegyzőkönyve tanúsítja, hogy milyen döntéshozatali mechanizmusokon keresztül tudtak a magyar sportszervezetek a Szovjetunió által diktált elvárásoknak megfelelni.
Az utóbbi évek során több olyan írás látott napvilágot, amely a sporttörténeti vonatkozásokon túlmutató dimenzióiban kívánta feltárni a Kádár-korszak kétségkívül legproblémásabb egyesületének és a diktatúra irányítóinak viszonyrendszerét. A vizsgálatok számos kérdést fogalmaztak meg a problémával kapcsolatban, mint például, hogy miként tekintett a hatalom a Fradira, vagy, hogy milyen árnyaltabb jelentéseket hordoztak a szurkolók lelátói megnyilvánulásai. Az alább olvasható dokumentum közlését összetett cél vezérelte: bemutatása egyrészt a Kádár-rendszer egyik „legpikánsabb” labdarúgó-mérkőzéséhez nyújt hiánypótló adalékot, másrészt szövegvilága és tartalma révén az irat jól tükrözi a korabeli sportpolitika és a Ferencváros közötti viszony jellegét.
Neukomm Gyula (1892–1957), a nemzetközileg ismert magyar sakkfeladvány-szerző és versenybíró neve idehaza elsősorban azok számára ismerős, akik komolyabban érdeklődnek a sakk iránt. Pedig Neukomm eseménydús életet élt, polgári szakmája, a matematikatanítás mellett tartalékos tisztként mindkét világháborúban katonai kódfejtőként szolgálta hazáját. A Magyar Sakkszövetségnek a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárában őrzött fondjában számos olyan iratot találunk, amely Neukomm Gyula sakkfeladvány-szerzői és nemzetközi sportszervezői munkájáról, kiterjedt kapcsolatrendszeréről és megbecsültségéről tanúskodik. Forrásközlő cikkünk az ő személyét kísérli meg a nagyközönség számára ismertebbé tenni.
Napjainkban a sport az országokon belüli és a közöttük folyó versenyről, valamint az éremszerzésről szól leginkább, ugyanakkor fontos szerepet játszik az országimázs alakításában. Mindez azonban nem mindig volt így, ugyanis a két világháború között a sport és a testedzés sokszor nyíltan összekapcsolódott a „nemzetvédelmi” célú, militarista-soviniszta neveléssel, és ebben a vállalatoknak is jelentős szerepet szántak. A munkások testedzése, erőnlétük karbantartása mindazonáltal a vállalat jól felfogott érdeke volt, éppen ezért a hatalom által hirdetett eszméket figyelmen kívül hagyva is támogatták a sportéletet.
Magyarországon 1945 után a sportot állami irányítás alá vonták. Az élsport mellett nagy hangsúlyt fektettek a tömegsportra, amelyet szovjet mintára, központi irányítással igyekeztek mozgalommá szélesíteni. Az első ízben 1951-ben megrendezett falusi spartakiád-versenysorozattal a parasztifjúságot akarták bevonni a sportmozgalomba. Ezt különböző tömegszervezetek és a tanácsi sportirányítás együttes munkájával igyekeztek megvalósítani, több-kevesebb sikerrel. Megyei tapasztalatok szerint a résztvevők számát tekintve az első falusi spartakiád vegyes eredményeket hozott, mégis ezt követően a spartakiádokat változó lebonyolítási formában ugyan, de az 1980-as évek végéig megrendezték.
A lovassportok szerelmesei számára Fülöp herceg emblematikus személyiségnek számít. A 2021-ben százéves korában elhunyt arisztokrata nem csak művelt és sokoldalú személyiség, hanem a lovak igazi szerelmese is volt. Kevésbé ismert, hogy a herceg a múlt század hetvenes éveiben sportemberként többször megfordult Magyarországon, részt vett a Magyar Lovassport Szövetség által szervezett bajnokságokon, és a nemzetközi versenyeken is a magyar csapat riválisának számított. Igazi úriember volt, korrekt és szívélyes kapcsolatokat alakított ki a magyar vezetőkkel. Forrásközlésünkkel az ő személyének állítunk emléket, és közöljük azokat a magyar levéltári dokumentumokat, amelyek látogatásaira és személyére vonatkoznak.
A Komáromi Állami Gazdaság által patronált sportkörök történetében két időszak különíthető el egymástól. Az 1969–1976 közötti korszakban az ötvenes évek elején létrehozott sportkörök elsorvadtak a hatvanas évek második felére, és megalakultak, majd később – egy kivételtől eltekintve – megszűntek a pusztai egyesületek. A második, sokkal eredményesebb, 1977–1989 közötti időszakra a központi irányítású tömeg-, illetve versenysport átgondolt támogatása és fejlesztése nyomta rá bélyegét. Az időszak végén, a rendszerváltás évében a labdarúgó szakosztály a legsikeresebb egyesület lett Komárom-Esztergom megyében. Írásunk levéltári források és korabeli újságcikkek segítségével tekinti át röviden ennek a harminc évnek a történetét.
„Rákosi Mátyás, a magyar nép bölcs vezetője az egész ország jólétén dolgozik. […] Új életet épít hazánkban, boldog jövőt gyermekeink számára. […] Népi demokráciánk az ő kezdeményezésére teszi lehetővé a gyermekek számára a ragyogó jövő alapját. […] Gerő Ernő, Rákosi Mátyás munkatársa, 1948-ban, közlekedési minisztersége alatt elkezdte Magyarországon is a Szovjetunió mintájára gyermekvasút építését a pajtások számára” – adta hírül első oldalán a „Büszkeségünk az úttörővasút” címmel kiadott brosúra, amely az úttörővasutat és közvetve a szocializmus építését népszerűsítette.
Varga Zsuzsanna MTA doktori disszertációja és az annak alapján megírt angol nyelvű könyv hazai és külföldi historiográfiai összefüggései töprengésre késztettek bennünket. A jelenkortörténeti források mennyisége, minősége, azok feltárása és értelmezése, a nézőpontok és narratívák különbözőségei általános módszertani szempontból is fontosak, ezért vállalkoztunk arra, hogy mérleget készítsünk. Először a szerző beszédmódjának megfelelően a fő állításokat összefoglaljuk, majd pedig néhány, kortársi tapasztalatokat közvetítő forrásrészletet vetünk össze a könyv üzenetével.
Székelyföldön evangélikus gyülekezet hosszú évszázadokon át csak a szász evangélikus egyházhoz tartozó Székelyzsomboron létezett. A 20. század elején azonban már Háromszéken is találunk evangélikusokat, akiknek lelkigondozását a brassói magyar evangélikus lelkész látta el. A második bécsi döntés azonban új helyzet elé állította a székelyföldi evangélikusokat: gyülekezeteket és templomokat kellett építeniük. Erre világítanak rá az alábbi dokumentumok.
Oldalak
Magunkról
A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.
Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.
Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!
A Szerkesztőség
Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.
Ezen a napon történt augusztus 04.
1914
Beköszöntő
Tisztelt Olvasók!
Megjelent forrásközlő folyóiratunk, az ArchívNet idei harmadik száma. Friss lapszámunkban négy forrásismertetést olvashatnak, amelyek témájukat és keletkezési helyüket is tekintve meglehetősen széttartóak: utóbbira példa, hogy a bemutatott források közül egyet Melbourne-ben, egyet pedig Rómában vetettek papírra – s ezek tematikailag is eltérnek egymástól. Előbbi egy résztvevő visszaemlékezése az 1933-as gödöllői világjamboree-ra, a másik pedig egy beszámoló olaszországi magyar kolónia helyzetéről.
Az időrendet tekintve Kosztyó Gyula (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Levéltára, történész, kutató, Erőszakkutató Intézet) publikációja az első, amelyben az akkor zajló országos események helyi lecsapódását mutatja be levéltári források segítségével: az 1918–1919-es impériumváltások okozta, finoman szólva is turbulens időszakának tiszadobi eseményeit – külön kiemelve az Andrássy-kastély feldúlását – prezentálja írásában.
Várdai Levente (történész muzeológus, Janus Pannonius Múzeum) különleges forrásra hívja fel a figyelmét ismertetésében: ausztráliai kutatóútja során bukkant rá egy eseményen elhangzott beszéd leiratára, amelyben az 1933-as gödöllői cserkész világtalálkozó egy Victoria állambeli résztvevője tekintett vissza az eseményre. A közölt forrás nemcsak a jamboree mindennapjait, vagy épp az európai út állomásait írja le, hanem az is kiolvasható belőle, hogy az 1930-as évek ausztrál fiataljai számára milyen „kultúrsokkot” jelenhetett a magyarországi tartózkodás.
Már a hidegháborús időszakból közöl forrást Németh László Imre (nyugalmazott lelkész, pápai prelátus), amely azonban kötődik a második világháború lezárását közvetlenül követő időszakhoz. Kada Lajos 1952-ben az Amerikai Magyar Katolikus Liga kérésére állította össze jelentését, amelyben az olaszországi magyarok helyzetéről számolt be, akik között még nagy számban voltak olyanok, akik menekültként érkeztek az országba, és még ekkor is különböző táborokban éltek.
Deák András Miklós (történész, nyugalmazott diplomata) ismertetésében olyan forrásokat mutat be, amelyek új információkkal szolgálhatnak Mindszenty József édesanyja, Kovács Borbála 1960-ben bekövetkezett halálával és temetésével kapcsolatban. Utóbbi esemény hozadéka volt, hogy a magyar külügyminisztérium fenyegető fellépése miatt az Associated Press és a Reuters tudósítói végül nem utaztak el a temetésre, amelyen amerikai követség tagjai nem, de francia és olasz diplomaták jelen voltak.
Szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet szerkesztősége továbbra is várja a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.
Budapest, 2025. július 23.
Miklós Dániel
főszerkesztő