I. világháború: A német haderő lerohanja Belgiumot, hogy megindíthassa támadását Franciaország ellen. Válaszul Nagy-Britannia hadat üzen...Tovább
Archívum
Összeállításunk a Szatmárnémetiben lezajlott uralomváltás történetébe kíván betekintést nyújtani. Az uralomváltást folyamatként értelmezzük, amely nem egy eseményhez – pl. az 1918. december 1-jei gyulafehérvári nagygyűléshez, vagy a román hadsereg bevonulásához – köthető, hanem éveken át elnyúló történések sorozata. E szemléletet tükrözi a dokumentumválogatás is. Csak az első irat szól a román hadsereg bevonulásáról és az azt megelőző napokról, a másik kettő már a román uralom és közigazgatás megszilárdulásának folyamatába nyújt betekintést: az 1920-as népszámlálásba, illetve a közigazgatás nemzetiesítésének/románosításának levezénylésébe.
Az első világháború és az azt követő összeomlás Magyarország északkeleti vármegyéit sem kerülte el. 1918 őszétől egyre inkább Bereg vármegye, főleg Beregszász vált Ung, Ugocsa, Máramaros és Bereg vármegyék politikai központjává. Ebben szerepet játszott a csehszlovák és román katonai térnyerés is, amely miatt e területen a magyar állam fennhatósága fokozatosan csökkent. Írásunkban azt mutatjuk be, hogy Beregszászon és környékén milyen események zajlottak le 1918 zavaros őszétől a trianoni békeszerződés aláírásáig. A város román, majd csehszlovák katonai megszállásával ugyanis az impériumváltás már 1919 áprilisában kezdetét vette, és az 1920. június 4-én aláírt békeszerződéssel vált véglegessé.
Az első világháborút lezáró béketárgyalások 1919. január 18-án kezdődtek Párizsban, ahol az 1918. november óta végbement erdélyi román térfoglalást tudomásul vették, sőt újabb – a Román Királyság számára kedvező – demarkációs vonalat határoztak meg. Miután a román hadsereg az antanttól felhatalmazást nyert a magyarországi bolsevizmus letörésére, április 16-án újra előre nyomult, majd a Partium, Bihar, a Hajdúság, Békés és Csongrád területeinek elfoglalása után két hét alatt elérte a Tiszát. A megszálló csapatok a Tiszántúlon megkezdték berendezkedésüket: az általuk irányított közigazgatás felügyeletével, rekvirálások címén a térség kifosztását hajtották végre. Ugyanakkor gyakori erőszakos tetteik következményeiként (botozások, rablások és gyilkosságok) a megszállt terület lakosai – Ablonczy Balázs: Ismeretlen Trianon című kötetében használt kifejezésével élve – a „háború utáni háború” szörnyű élményeit élték át.
„Az elbocsátott postások aktái Prágából Pozsonyba, Ungvárra, Kassára s innen vissza Prágába vándorolnak; már csak egy csendőr, csak egy finánc, majd a sóhivatal főnökének véleményezését kell bevárni, s meglesz a nyugdíj... Beérkezik a véleményezés is, ekkor kiderül, hogy a harangozó nem nyilatkozott még; nosza, küldjük az iratokat vándorútra.”
Az Osztrák–Magyar Monarchia 1918. október végi összeomlásával elodázhatatlan feladattá vált mind az önálló magyar külügyi intézményrendszer, mind pedig az új Magyarország érdekeit szolgáló külföldi propaganda megszervezése, újjászervezése. A semleges Svájc kiemelt szereppel bírt a Nagy Háború éveiben a diplomáciai, katonai, titkosszolgálati információk megszerzésének területén, az országban szervezett számos békekonferencia pedig kötetlen alkalmat biztosított a háborúzó országok ellenzéki képviselői számára a kapcsolatfelvételre és a kapcsolattartásra. Svájc prioritása a háború utáni hónapokban is kitapintható volt az új magyar diplomáciában, így került sor a bécsi magyar követség létrehozása után azonnal a svájci–magyar diplomáciai kapcsolatok kiépítésére. A Svájcban terjesztendő magyar propaganda szolgálatára kizárólagos céllal létrehozott berni „Nouvelles Hongroises” rövid története betekintést nyújt számunkra a korabeli politikai érdekek komplexitásába, az új működési feltételek emberi, szellemi és anyagi körülményeibe, az újjászervezés tagadhatatlan nehézségeinek részleteibe.
Magunkról
A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.
Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.
Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!
A Szerkesztőség
Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.
Ezen a napon történt augusztus 04.
1914
Beköszöntő
Tisztelt Olvasók!
Megjelent forrásközlő folyóiratunk, az ArchívNet idei harmadik száma. Friss lapszámunkban négy forrásismertetést olvashatnak, amelyek témájukat és keletkezési helyüket is tekintve meglehetősen széttartóak: utóbbira példa, hogy a bemutatott források közül egyet Melbourne-ben, egyet pedig Rómában vetettek papírra – s ezek tematikailag is eltérnek egymástól. Előbbi egy résztvevő visszaemlékezése az 1933-as gödöllői világjamboree-ra, a másik pedig egy beszámoló olaszországi magyar kolónia helyzetéről.
Az időrendet tekintve Kosztyó Gyula (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Levéltára, történész, kutató, Erőszakkutató Intézet) publikációja az első, amelyben az akkor zajló országos események helyi lecsapódását mutatja be levéltári források segítségével: az 1918–1919-es impériumváltások okozta, finoman szólva is turbulens időszakának tiszadobi eseményeit – külön kiemelve az Andrássy-kastély feldúlását – prezentálja írásában.
Várdai Levente (történész muzeológus, Janus Pannonius Múzeum) különleges forrásra hívja fel a figyelmét ismertetésében: ausztráliai kutatóútja során bukkant rá egy eseményen elhangzott beszéd leiratára, amelyben az 1933-as gödöllői cserkész világtalálkozó egy Victoria állambeli résztvevője tekintett vissza az eseményre. A közölt forrás nemcsak a jamboree mindennapjait, vagy épp az európai út állomásait írja le, hanem az is kiolvasható belőle, hogy az 1930-as évek ausztrál fiataljai számára milyen „kultúrsokkot” jelenhetett a magyarországi tartózkodás.
Már a hidegháborús időszakból közöl forrást Németh László Imre (nyugalmazott lelkész, pápai prelátus), amely azonban kötődik a második világháború lezárását közvetlenül követő időszakhoz. Kada Lajos 1952-ben az Amerikai Magyar Katolikus Liga kérésére állította össze jelentését, amelyben az olaszországi magyarok helyzetéről számolt be, akik között még nagy számban voltak olyanok, akik menekültként érkeztek az országba, és még ekkor is különböző táborokban éltek.
Deák András Miklós (történész, nyugalmazott diplomata) ismertetésében olyan forrásokat mutat be, amelyek új információkkal szolgálhatnak Mindszenty József édesanyja, Kovács Borbála 1960-ben bekövetkezett halálával és temetésével kapcsolatban. Utóbbi esemény hozadéka volt, hogy a magyar külügyminisztérium fenyegető fellépése miatt az Associated Press és a Reuters tudósítói végül nem utaztak el a temetésre, amelyen amerikai követség tagjai nem, de francia és olasz diplomaták jelen voltak.
Szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet szerkesztősége továbbra is várja a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.
Budapest, 2025. július 23.
Miklós Dániel
főszerkesztő