Egyházi férfiúk baráti hangú levelei Kádár Jánosnak

Dokumentumválogatásunkban néhány olyan levelet közlünk, amelyek keletkezési körülményei esetlegesek, különösebb kapcsolat nincs köztük, azonban az 1956 után közvetlenül kezdődő korszak bizonyos egyházpolitikai aspektusait önmagukban is jellemzik. E levelek kivétel nélkül pozitív hangnemben, vagy netán kérő szándékkal íródtak a már a hatalom csúcsán álló Kádár Jánoshoz. Van köztük egyszerű római katolikus káplán mély odaadással megírt levele, de többnyire vezető protestáns (református) egyházfik kérelmező-, tájékoztató- vagy éppen üdvözlő levelei. E odaadó hangvételű írásművek az egyébként egyházellenesnek joggal tartott hatalmi berendezkedés másik oldalára világítanak rá: néhány egyházi személynek a lojalitásnál is tovább menő, már-már szervilis alkalmazkodási mentalitására.

Az első levelet Bereczky Albert református püspök írta 1958 októberében. Nem a maga érdekében - barátját, nászurát, akivel közösek az unokáik - Tildy Zoltán volt miniszterelnököt, majd köztársasági elnököt kívánta a börtönből kiszabadítani. Ismeretes, Tildy 1956 októberében a Nagy Imre-kormányban államminiszteri pozíciót vállalt. A forradalom leverése után a bíróság a Nagy Imre-perben hat év büntetésre ítélte az akkor már 68 éves Tildyt. Bereczky a 70 életév közeledtével elérkezettnek látta az időt, hogy Kádár Jánosnál kérelmezze a már beteges és a rabkórházban lévő Tildy szabadon bocsátását. Indokai szerint Tildy soha nem akadályozta őt (Bereczkyt) a „szocialista Magyarország építő munkájának támogatásában". Kiemelte a két világháború közötti és a német megszállás alatt folytatott „életveszélyes küzdelmet", majd a háború utáni tevékenységét, a „tiszta szándékú, becsületes törekvést". (Példaként a szovjet-magyar együttműködési és barátsági szerződés Tildy általi aláírását említette.)

A levélre a beérkezés helyén - ceruzával! - Kádár a „Szigorúan bizalmas!" megjegyzést írta rá, és piros tollal alá is húzta. Ezen kívül a levelet Münnich Ferenccel, Marosán Györggyel és Biszku Bélával is láttamoztatta. (Így, ebben a sorrendben.)

Kádár válasza egyszerre tartalmaz szigort és engedékenységet. Véleménye szerint még nincs itt az ideje, hogy Tildy Zoltánnal - „vagy hasonló súlyú cselekményt elkövető személyekkel" - szemben az állam kegyelmet gyakorolhasson. A levél második felében viszont megengedővé, engedékennyé válik a hangnem. A remélt enyhítés „belátható időn belül" meg fog történni és Tildy „őszintének látszó megbánó magatartása" miatt azok között lesz, „akiknél a megfelelő időpontban mérlegelni fogják igazságügyi hatóságaink a kegyelem alkalmazását". A szavak egyértelműek: a büntető ököl és a simogató tenyér párhuzamos használatával sakkban is tartja, de kecsegteti is a váratlanul jelentkező kérelmezőt. Elvágja a további próbálkozások lehetőségét, de fenntartja a reményeit a kedvező megoldásra. Ebben is kimutatható a különbség az 1948 és 1956 közötti, Rákosi-korszaknak nevezett időszak hatalmi mechanizmusaitól. (Tildyt 1959 áprilisában engedték ki a börtönből, korára és betegségére való hivatkozással függesztették fel a büntetés letöltését. 1961. augusztusban hunyt el.)