Nagy Imre váltja fel Rákosi Mátyást a Minisztertanács élén.Tovább
Egy vegyes házasságból származó honvédtiszt naplója
„A már előbb leírtakból kiviláglik, hogy életem egy nagy kettősségben telt el. Apám részéről ősnemesi családból, gentry-családból származom, édesanyám nagyapja szegény szabómester volt és zsidó. Ez a kettősség állandó vívódást okozott bennem. Áldott emlékű édesanyám nevelése és az anyai rokonság szeretete vigasztalást adott a sok bántalomért, ami édesapám családja részéről ért. Ezért van az, hogy apám családjával semmiféle kapcsolatom nem volt és nincs.”
Bevezetés
A második világháborút követően a megalakuló Magyar Honvédség, majd Magyar Néphadsereg kezdetben nem nélkülözhette — különösen a műszaki képzettséget igénylő beosztásokban — a Magyar Királyi Honvédség Ludovika Akadémián képzett tisztjeit. Legalábbis addig, amíg a megfelelő létszámú, az új rendszer számára megbízhatónak tekinthető tiszt el nem érte a hadra foghatósági szintet. Ugyanakkor azok a tisztek akik a második világháborúban nem kompromittálták magukat, igyekeztek az egzisztenciájuk alapját jelentő tiszti hivatásukat megtartani, szakképzettségüket és addig megszerzett tapasztalataikat, ismereteiket hasznosítani. Ezért gyakran próbálták múltjukat kompenzálni, a hangsúlyok áthelyezésével magukat olyan színben feltüntetni, hogy helyzetük minél kedvezőbb legyen az új hadseregben.

A következő önéletrajz a Honvédelmi Minisztérium Központi Irattárában lelhető fel, Kende Péter okmánygyűjtőjében (47842. sz. tiszti okmánygyűjtő). Leírása alapján a család tagjai rendkívül változatos középosztálybeli életutakat futottak be. Úgy érzem, ez a sokszínű, szerteágazó családi kapcsolatrendszer izgalmas keresztmetszetét mutatja Magyarországnak a XX. század első felében.
A önéletrajzban a legkevésbé életszerű, hogy íróját — származása ellenére — rohamtüzér tanfolyamra iskolázták be. A zsidótörvények bevezetése után a Magyar Királyi Honvédségen belül számos hivatásos tiszt maradhatott meg állományban tekintet nélkül a származásra — , így módjuk volt egzisztenciájuk megőrzésére. Ez elsősorban a szövegben említett Istvánffy
hasonló jóindulatú elöljáróknak volt köszönhető. A „problémás” tiszteket a legtöbbször olyan beosztásba helyezték, ahol nem szúrtak szemet az esetleges ellenőrzések során. Mivel az anyja származásának minden okmányon szerepelnie kellett, ezért Kende Péter nem kaphatta meg a „nagyszülőkig bezárólag tiszta keresztény származású” minősítést, a rohamtüzér csapatnemhez való önként jelentkezés így indokolatlan kockázatvállalásnak tűnik.Az előzőekben említett megfelelni vágyás számos helyen tetten érhető az önéletrajzban. Az önéletrajz dátuma (1949) időpontjában a legtöbb „horthysta” tisztet már eltávolították, helyüket megbízhatónak ítélt „munkáskáderekkel” töltötték fel, így a rendszerhez való lojalitás hangsúlyozásának, az előző rezsimtől való elhatárolódásnak különösen nagy jelentősége lehetett (ekkor már lezajlott Mindszenty pere, nyomozás volt folyamatban a Rajk-ügyben). Különösen érdemes kiemelni azt az utalást, miszerint már a harcmincas években világos volt előtte, „hogy mi a németek célkitűzése a faji gyűlölet propagálásával”. Ugyancsak figyelemre méltó a Mindszentyvel szembeni kirohanása, amelyben párhuzamba állítja a „horthysta” Oszlányival, holott — fiatal korából és távolban végzett iskolai tanulmányaiból adódóan — nem rendelkezhetett mélyebb személyes tapasztalatokkal a későbbi hercegprímásról. Kende Péter nem tudta elfeledtetni dzsentri származását és ludovikás múltját. Ugyan 1950. május 1-jével őrnaggyá léptették elő, ám még ebben az évben meg kellett válnia az egyenruhától. Egy összejövetelen kijelentette, hogy „Sztálingrádnál az oroszok elzavarták a komisszárokat és a francia hadiakadémiát végzett cári tisztek vezetésével győztek”. Izgatásért egy év börtönre ítélték és megfosztották rendfokozatától, 1952. május 11-én szabadult, ezután nem térhetett vissza a Néphadseregbe. 1989 után rehabilitálták és alezredessé léptették elő.
Tartalomjegyzék
Ezen a napon történt július 02.
Képernyőre került az első magyar TV híradó, amely az ország fiatalságának folyamatos tájékoztatását, egyben pártpolitikai befolyásolását...Tovább
A Műegyetemi Mozgalom a Modern Magyarországért (4 M) politikai ifjúsági szervezet felhívással fordult az ország valamennyi felsőoktatási...Tovább
Merénylet a budapesti Aranykéz utcában; 4 halott, köztük az alvilágban közismert Boros TamásTovább
Magunkról
A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.
Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.
Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!
A Szerkesztőség
Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.
Beköszöntő
Tisztelt Olvasók!
Idei második lapszámunkban szerzőink a 20. század első felével kapcsolatos forrásokat mutatnak be. Mind a négy forrásismertetés többrészes. ezek közül háromnak olvasható a 2026/2. számban az első része.
Friss lapszámunkban az egyetlen forrásismertetés, amelynek a második részét lehet olvasni Bede Erika (doktorandusz, Babeş-Bolyai Tudományegyetem) munkája, aki folytatta a magángyűjteményként létező családi örökség bemutatását. Az ismertetés második részében a magyarországi katonaidőhöz kapcsolódó levelek állnak a fókuszban.
Szintén a második világháborúban keletkezett egodokumentumot mutat be Molnár András (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Zala Vármegyei Levéltára), aki Halmi (Hauk) László karpaszományos tizedes frontnaplóját ismerteti. A forrás a hadtörténelem számára kuriózumnak mondható, mivel a szerző alakulatának (38/II. zászlóalj) 1942–1943. évi harctéri szolgálatáról kevés ismerettel rendelkeztünk. A forrásismertetés első részében a magyarországi indulástól egészen a Donig történő felvonulásig olvasható a napló.
Szuda Krisztina Eszter (doktorandusz, Eötvös Loránd Tudományegyetem) korábbi kutatásainak alanyát-tárgyát, vagyis a korábban „pánszlávizmussal” megvádolt Ľudovít Jaroslav Hrdlička néhai tótkomlósi evangélikus lelkész családi irathagyatékát mutatja be. Az ismertetés első részében a Matica Slovenská turócszentmártoni levéltárában kutatható forráscsoport részletes leírása olvasható.
Völgyesi Zoltán (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) kétrészes forrásismertetésében Apponyi Franciska grófnő szociális tevékenységének kezdetére fókuszál. A forrásismertetés első részében olvasható, hogy Apponyi Franciska házasságát követően miként kapcsolódott be az első világháború előtt a katolikus nőmozgalmak karitatív működésébe.
Az idei második számban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, egyben felhívjuk leendő szerzőink figyelmét, hogy az lapunk továbbra is várja a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.
Budapest, 2026. június 29.
Miklós Dániel
főszerkesztő
