SZEB

1947: Hetven éves úttörőmozgalom
Összefoglaló írásunk a ma már töredékérére zsugorodott Úttörőszövetség megalakulására emlékezik, amelynek létrejötte a Rákosi vezette Magyar Kommunista Párt hatalommegragadási politikájának volt a „mellékterméke”. Az évforduló ünneplése is inkább hagyomány, mint valóságos történeti tény, hiszen az 1946. június elején még viszonylag kevés gyereket magához vonzó, s a szociáldemokrata Gyermekbarátokkal szövetséget alkotó úttörők már korábban kimondták megalakulásukat, de a tömegszervezet csak az MKP hegemóniájának megteremtése után, az 1948–1949. évi tanév kezdetével történt meg.
1945: Kassa műtárgyainak vándorútja 1943–1946
A „Bánrévei határőrsön leállítottam egy Szlovákia felé tartó szállítmányt, amely a kassai dóm felbecsülhetetlen értékű kincseit minden hatósági engedély nélkül akarta kivinni.
Az öt kocsirakományt képező műkincseket visszaszállítottam a hejcei püspöki óvóhelyre, ahol azokat légoltalmi szempontból eddig is őrizték. Minthogy azonban szlovák részről erőszakos beavatkozással is számolok, kérek azonnali intézkedést a műkincsek sorsára, ha nem szállítha-tók ki az országból, úgy intézkedem Miskolcra való beszállításukra.”

1946. július 8-án, a tatai vasútállomáson a délutáni bécsi gyors érkezésére várók egy fegyverlövésre kapták fel a fejüket: egy szovjet katonatiszt arcon lőtte Hirschler Imre kereskedőt, felsőgallai lakost. Forrásaink egy olyan esetet mutatnak be, amelyben a szovjet hadsereg egyik tisztje került szembe egy magyar állampolgárral, de a szovjet hatóságok a magyar hatóságok tiltakozása ellenére mégis egy magyar háziasszonyt tartóztattak le. A tettes vallomása szerint Határfalvi Istvánné, a helyi kisgazdapárti titkár feleségének felbujtására követte el a bűntényt, és a fegyvert is tőle kapta …

„Minden megmentett ember, minden veszély, amit a családtól elhárítunk, a társadalmat erősíti meg.” A Társadalmi Szociális Egyesület itt közölt, 1942. évi beszámolójából megismerhetjük néhány budapesti nyomortelep lakóinak életkörülményeit, megélhetési gondjait, és azt az arisztokrácia és a nagytőke együttműködésével létrejött társadalmi összefogást, amely az itt élő emberek szociális problémáin próbált enyhíteni.

„Értesítem Követségi Tanácsos Urat, hogy a SZEB hozzájárul ahhoz, hogy Magyarország és Olaszország között a diplomáciai kapcsolat felvétessék.” (távirat, 1946. július 15.) – Az alábbiakban közölt levéltári források 1945 májusa és 1946 októbere között keletkeztek, és a két ország közötti kapcsolatfelvétel fontosabb állomásait mutatják be, egészen a külügyi kapcsolatok követi szintre emeléséig.

„Az elmúlt év őszén került sor hazánk és a Szentszék között okmány aláírására, amely a többi között szabályozza a magyar katolikus püspökök kinevezésének rendjét. Ezzel kapcsolatban szeretném hangsúlyozni, hogy a realitások felismerése a Vatikán részéről tette elsősorban lehetővé a létrejött megállapodást. Olyan megállapodásról van szó, amely a magyar nép állam szuverenitásának teljes tiszteletben tartásán alapul.”

1945: Mezőgazdasági gépgyárból orosz tankjavító üzem

„már január első napjai óta az oroszok lefoglalták gyárunkat, azt kizárólag tankjavításra rendezték be, emiatt azután faipari gépektől kezdve minden olyan termelési eszközt, gépet, amely a mezőgazdasági gépgyártás céljait szolgálta, leszereltek, és a pincébe dobtak úgy, hogy üzemünk eredeti rendeltetése: a mezőgazdasági gép- és alkatrészgyártás ezen idő óta szünetel."

„Folyó hó 13-án megjelent nálam egy orosz alezredes, […] aki a budapesti Szövetséges Ellenőrző Bizottság kiküldöttjének mondta magát. Közölte velem, hogy egyrészt ellenőrizni jött az eddigi rendeletek pontos végrehajtását, másrészt újabb rostálást is akar végrehajtani […]. Ennek alapján tiltakozásom ellenére is folyó hó 16-án és 17-én magyar rendőri közegek segítségével végigrazziázta könyvtárunkat s lefoglalt és azonnal el is szállíttatott állítólag a debreceni politikai rendőrség sajtóosztályára 52 darab könyvet és 523 bekötött napilapot és folyóiratot, összesen kb. 6 tonna súlyban.”

Az alábbi dokumentum az elméleti gazdaságpolitikai írások egyik gyöngyszeme is lehetne, ha lett volna realitása. Az olvasó előtt felsejlik Magyarországnak képe, amely összeköti a Keletet a Nyugattal, a tervgazdaságot a piac világával – és ebből jól megél. Miért érdekes a dokumentum? Mert az angol–orosz–magyar export–import társaság létrehozásának gondolatát1947-ben vetették papírra – a világháború után megkötött békeszerződés előtt nem sokkal, és a kezdődő hidegháború idején.

„Ilyen megértő és jóindulatú magatartást a magyar nemzet azonban nemcsak a Szovjetunió államférfiai és diplomatái részéről tapasztalt, hanem a szovjet hadsereg részéről is. A szovjet hadsereg, amikor a Magyarországgal szomszédos államokban való előrenyomulása alkalmával látta, hogy ezekben az államokban jelentékeny számú magyar lakosság él, e magyar lakosságot mindenütt igyekezett megvédeni a szomszéd államok felelőtlen és még a fasiszta ideológia által befolyásolt elemeinek erőszakoskodásaival szemben.”

Oldalak

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Ezen a napon történt július 04.

1954

A magyar labdarúgó válogatott 3-2-re elveszti Bernben a labdarúgó világbajnokság döntőjét a németek ellen.Tovább

1961

A K-19 atommeghajtású tengeralattjáró balesete.Tovább

2000

Lövöldözés Budapesten az Oktogonnál. Egy férfi (Bódi Zsolt) a McDonald’s étteremben két embert agyonlőtt, kettőt pedig megsebesített.Tovább

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!
 

Idei második lapszámunkban szerzőink a 20. század első felével kapcsolatos forrásokat mutatnak be. Mind a négy forrásismertetés többrészes. ezek közül háromnak olvasható a 2026/2. számban az első része.

Friss lapszámunkban az egyetlen forrásismertetés, amelynek a második részét lehet olvasni Bede Erika (doktorandusz, Babeş-Bolyai Tudományegyetem) munkája, aki folytatta a magángyűjteményként létező családi örökség bemutatását. Az ismertetés második részében a magyarországi katonaidőhöz kapcsolódó levelek állnak a fókuszban.

Szintén a második világháborúban keletkezett egodokumentumot mutat be Molnár András (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Zala Vármegyei Levéltára), aki Halmi (Hauk) László karpaszományos tizedes frontnaplóját ismerteti. A forrás a hadtörténelem számára kuriózumnak mondható, mivel a szerző alakulatának (38/II. zászlóalj) 1942–1943. évi harctéri szolgálatáról kevés ismerettel rendelkeztünk. A forrásismertetés első részében a magyarországi indulástól egészen a Donig történő felvonulásig olvasható a napló.

Szuda Krisztina Eszter (doktorandusz, Eötvös Loránd Tudományegyetem) korábbi kutatásainak alanyát-tárgyát, vagyis a korábban „pánszlávizmussal” megvádolt Ľudovít Jaroslav Hrdlička néhai tótkomlósi evangélikus lelkész családi irathagyatékát mutatja be. Az ismertetés első részében a Matica Slovenská turócszentmártoni levéltárában kutatható forráscsoport részletes leírása olvasható.

Völgyesi Zoltán (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) kétrészes forrásismertetésében Apponyi Franciska grófnő szociális tevékenységének kezdetére fókuszál. A forrásismertetés első részében olvasható, hogy Apponyi Franciska házasságát követően miként kapcsolódott be az első világháború előtt a katolikus nőmozgalmak karitatív működésébe.

Az idei második számban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, egyben felhívjuk leendő szerzőink figyelmét, hogy az lapunk továbbra is várja a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban. 
 

Budapest, 2026. június 29.

Miklós Dániel
főszerkesztő