Nagy Imre váltja fel Rákosi Mátyást a Minisztertanács élén.Tovább
sajtó
További használat kulcsszavak
Oldalak
Anthony (Tony) Albert Cecyl Pearce (London, 1919–2008) az Associated Press (AP) amerikai hírügynökség állandó budapesti tudósítójaként 1959. november 4-én érkezett Magyarország fővárosába. A magyar kémelhárítás (a továbbiakban ÁB) korábbi tapasztalata szerint a nyugati tudósítók a követségeik irányításával kivették részüket a Magyar Népköztársaság elleni „ellenséges” tevékenységből. Mivel azt feltételezték Pearce-ről, hogy ő is hírszerző munkát fog végezni, már decemberben megnyitották a személyi dossziéját.
A magyarországi feminista mozgalom fejlődése 1907 januárjában rendkívül fontos állomáshoz ért: a Feministák Egyesülete és a Nőtisztviselők Országos Egyesülete közösen indította útjára első közös folyóiratát, A Nő és a Társadalmat. Ezzel kapcsolatban mindezidáig jobbára a lapot csupán mint forrást felhasználó, hibás fókuszú írások születtek. Jelen cikk ezekkel szemben levéltári források segítségével nyújt a teljességre távolról sem törekvő áttekintést a folyóirat alapításának körülményeiről, valamint a szerkesztőségi munka jellegéről.
Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc eseményei élénk visszhangot keltettek a nemzetközi sajtóban, így természetesen a vicclapok reakciója sem maradt el. Ez utóbbiak egyrészt a modern szatíra bevett eszköztárával (karikatúrák, gúnyos karcolatok, stb.) kritizálták a szovjet vezetést, Kádár Jánost, valamint a nemzetközi segítség elmaradásáért a Nyugatot, másrészt viszont nem kifejezetten nevettető szándékú műalkotásokat is közöltek, amelyekkel a szabadságharcosokkal való szimpátiájukat kívánták kifejezni.
Az írás három, a vasfüggönyön túli német nyelvű szatirikus folyóirat – a svájci Nebelspalter, az NSZK-s Simplicissimus, valamint a Nyugat-Berlinben megjelenő, de a keletnémet lakosság számára íródott, az NDK-ba rendszeresen becsempészett Tarantel – magyarországi történésekre reflektáló grafikáit mutatja be.
„I. Furgeri nem fogadta meg a KB-ban ideérkezésekor kapott tanácsokat a tájékozódás, korábbi tudósítók esetében problémás csatornáit, módját és formáit illetően. Kapcsolata a Népszabadsággal, amelynek alapvető fontosságot tulajdonítottunk, formális. Ugyanakkor széleskörű kontaktusai vannak a nyugati nagykövetségekkel és D. J. előtt ismeretlen itteni személyekkel. Nyilvánvalóan a széles ismeretségi körnek köszönhető, hogy I. Furgeri meglepően jól informált, sok mindenről előre tud, de D. J. részére érthetetlen módon nem árulja el - ha kérdezik, akkor sem - kitől szerzi értesüléseit."
„A demokráciáért folyó küzdelem idején a Magyar Nemzet olyan szerepet töltött be, amelynek jelentőségét majd a történelem méri le. A közvélemény szemében ma is kétségtelen, hogy a magyar demokráciáért és a németbarát külpolitika elleni harcban semmiféle szellemi közösség sem állt helyt különb módon, mint e lap gárdája. A Magyar Nemzet neve a közvélemény tudatában össze is forrt a demokrácia programjával."
Az biztos, hogy azok az elemek, akik elszemtelenedtek, akik azt hiszik, meg vagyunk ijedve, elvesztettük tájékozottságunkat, azok megpróbálnak velünk szemben állni. De aki velünk szembe áll és provokálni fog, az érezni fogja, hogy a magyar népi demokrácia rácsap. – hangsúlyozta Rákosi az MDP KV 1956. június 30-i ülésén. A politikai vezetés a Petőfi kör 1956. június 27-i sajtóvitáját egy összehangolt jobboldali támadás részének tekintette. Az itt közölt dokumentumok a sajtóvitát követően megrettent és elbizonytalanított politikai vezetés reakcióit, határozatait, belső vitáit mutatja be.
Magunkról
A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.
Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.
Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!
A Szerkesztőség
Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.
Ezen a napon történt július 02.
Képernyőre került az első magyar TV híradó, amely az ország fiatalságának folyamatos tájékoztatását, egyben pártpolitikai befolyásolását...Tovább
A Műegyetemi Mozgalom a Modern Magyarországért (4 M) politikai ifjúsági szervezet felhívással fordult az ország valamennyi felsőoktatási...Tovább
Merénylet a budapesti Aranykéz utcában; 4 halott, köztük az alvilágban közismert Boros TamásTovább
Beköszöntő
Tisztelt Olvasók!
Idei második lapszámunkban szerzőink a 20. század első felével kapcsolatos forrásokat mutatnak be. Mind a négy forrásismertetés többrészes. ezek közül háromnak olvasható a 2026/2. számban az első része.
Friss lapszámunkban az egyetlen forrásismertetés, amelynek a második részét lehet olvasni Bede Erika (doktorandusz, Babeş-Bolyai Tudományegyetem) munkája, aki folytatta a magángyűjteményként létező családi örökség bemutatását. Az ismertetés második részében a magyarországi katonaidőhöz kapcsolódó levelek állnak a fókuszban.
Szintén a második világháborúban keletkezett egodokumentumot mutat be Molnár András (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Zala Vármegyei Levéltára), aki Halmi (Hauk) László karpaszományos tizedes frontnaplóját ismerteti. A forrás a hadtörténelem számára kuriózumnak mondható, mivel a szerző alakulatának (38/II. zászlóalj) 1942–1943. évi harctéri szolgálatáról kevés ismerettel rendelkeztünk. A forrásismertetés első részében a magyarországi indulástól egészen a Donig történő felvonulásig olvasható a napló.
Szuda Krisztina Eszter (doktorandusz, Eötvös Loránd Tudományegyetem) korábbi kutatásainak alanyát-tárgyát, vagyis a korábban „pánszlávizmussal” megvádolt Ľudovít Jaroslav Hrdlička néhai tótkomlósi evangélikus lelkész családi irathagyatékát mutatja be. Az ismertetés első részében a Matica Slovenská turócszentmártoni levéltárában kutatható forráscsoport részletes leírása olvasható.
Völgyesi Zoltán (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) kétrészes forrásismertetésében Apponyi Franciska grófnő szociális tevékenységének kezdetére fókuszál. A forrásismertetés első részében olvasható, hogy Apponyi Franciska házasságát követően miként kapcsolódott be az első világháború előtt a katolikus nőmozgalmak karitatív működésébe.
Az idei második számban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, egyben felhívjuk leendő szerzőink figyelmét, hogy az lapunk továbbra is várja a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.
Budapest, 2026. június 29.
Miklós Dániel
főszerkesztő





