India és Pakisztán békeszerződést írnak alá.Tovább
NDK
További használat kulcsszavak
Oldalak
Grósz Károly, akit az 1988. május 20–22-i országos pártértekezleten a lemondott Kádár János utódaként az MSZMP KB főtitkárává választottak, alig négy hónappal később Magyarország egyik legfontosabb partnerországának vezetőjével, Erich Honeckerrel tárgyalhatott a Német Demokratikus Köztársaságban. Forrásközlésemben röviden összefoglalom a magyar párt- és kormányküldöttség 1988. szeptember 8–9-i kelet-berlini látogatásának fontosabb eseményeit, majd közlöm az ahhoz kapcsolódó, legfontosabbnak vélt hazai és német levéltári dokumentumokat.
Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt első titkára 1977 márciusának végén viszonozta a Német Szocialista Egységpárt vezetője, Erich Honecker 1972. évi magyarországi látogatását. Az egyeztetések során a felek többek között szót ejtettek a két szocialista ország belpolitikájának aktualitásairól, a kétoldalú gazdasági és politikai együttműködés fejlesztésének lehetséges opcióiról, az új barátsági szerződésről, illetve a nemzetközi helyzetről. Írásomban röviden összefoglalom a magyar párt- és kormányküldöttség 1977. márciusi kelet-berlini látogatásának főbb eseményeit, majd ismertetem az ahhoz kapcsolódó, legfontosabbnak tartott levéltári dokumentumokat.
„A kialakult helyzetet figyelembe véve, a testvérszerv teljes depolitizálása volna a legkedvezőbb. A munkatársaknak és a vezetőknek egy pártba sem kellene belépniük, politikai meggyőződésüket szívükben őrizzék. Meg kell akadályozni, hogy az ellenzék beférkőzzön soraikba. A testvérszerv és munkatársai számára teljesen új helyzet alakult ki, most a kormány politikáját, nem pedig egy pártot kell képviselniük. A Magyar Köztársaság kormánya tisztán szakkormánnyá alakul, ebből következően a testvérszervnek is szakmai szervezetté kell alakulnia.”
„Tagadjatok meg minden közreműködést, mely a szocializmus istentelen világnézetéhez való csatlakozással lenne egyértelmű. Krisztust félreérthetetlenül megvallani egyet jelent azzal, hogy a materializmust félreérthetetlenül megtagadom. Ne hagyjátok magatokat megnyugtató szóbeszéddel megzavarni. […] Ahol tudtok, álljatok ki mindig a hit és az igazság mellett, és sohase hallgassatok emberfélelemből.”
Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc eseményei élénk visszhangot keltettek a nemzetközi sajtóban, így természetesen a vicclapok reakciója sem maradt el. Ez utóbbiak egyrészt a modern szatíra bevett eszköztárával (karikatúrák, gúnyos karcolatok, stb.) kritizálták a szovjet vezetést, Kádár Jánost, valamint a nemzetközi segítség elmaradásáért a Nyugatot, másrészt viszont nem kifejezetten nevettető szándékú műalkotásokat is közöltek, amelyekkel a szabadságharcosokkal való szimpátiájukat kívánták kifejezni.
Az írás három, a vasfüggönyön túli német nyelvű szatirikus folyóirat – a svájci Nebelspalter, az NSZK-s Simplicissimus, valamint a Nyugat-Berlinben megjelenő, de a keletnémet lakosság számára íródott, az NDK-ba rendszeresen becsempészett Tarantel – magyarországi történésekre reflektáló grafikáit mutatja be.
Írásunkban a 27 évvel ezelőtti, 1989. szeptemberi határnyitás témájához kapcsolódó levéltári dokumentumokat teszünk közzé, hogy betekintést nyerjünk a korszak hangulatába, a magyar és a keletnémet állambiztonsági szervek egyeztetéseibe, az érintett kormányok közötti háttértárgyalásokba. Megtudhatjuk, hogy a Magyarországon tartózkodó és Ausztriába távozni szándékozó keletnémet menekültekről a Stasi besúgói milyen képet festettek, továbbá a magyar politikai vezetés és a lakosság milyen magatartást tanúsított velük kapcsolatban.
Számos NDK-ból érkező turista Magyarországon át Jugoszlávia és Ausztria irányába próbált továbbutazni. Az itt közölt magánlevél születését meghatározó fontos körülmény az általános katonai szolgálat bevezetése volt. A szűkre szabott határok és a radikálisan korlátozott mozgásszabadság mellett érthető tehát, hogy ez a frissen bevezetett intézkedés tovább rontotta az alábbi sorok írójának kedélyállapotát. A levélíró azon kívánsága, hogy levele ne jusson illetéktelen kezekbe, nem teljesült. A levélellenőrzés során a borítékot felnyitották…
„A KGST munkája legfőbb hiányosságának tartjuk, hogy eddig nem történt meg az együttműködés közgazdaságtudományi megalapozása. A szóban forgó országok a fejlettség különböző fokán álló, természeti gazdasági adottságaikban különböző, önálló országok, amelyeknek érdekei az egyes termelési ágak fejlesztésében nem mindig megegyezők. Mindegyik ország elsősorban azokat a termelési ágakat, gyártmányfajtákat igyekszik fejleszteni, amelyek látszólag a legtöbb gazdasági eredményt adják, viszonylag kisebb és amellett gyorsan megtérülő beruházásokat igényelnek."
„néhány kórházban egy-egy osztályt be kellett zárni, mert nem volt orvosi személyzet. Modler elvtárs (az állami ellenőrzésnél főellenőr) pl. elmondotta, hogy egy Hallétól nem messzire levő kisvárosban a kórház szülészeti osztályán dolgozó orvosok, anélkül, hogy a tervről valaki is tudomást szerzett volna, egyik napról a másikra úgy, ahogy voltak, teljes létszámmal „leléptek”. Drezdában járva a tanácsi dolgozók elmondották, hogy az egész városban mindössze két magánpraxist folytató szemorvos van, a klinika viszont a túlzsúfoltság miatt november vége előtt nem fogad betegeket.”
Magunkról
A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.
Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.
Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!
A Szerkesztőség
Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.
Ezen a napon történt július 03.
Beköszöntő
Tisztelt Olvasók!
Idei második lapszámunkban szerzőink a 20. század első felével kapcsolatos forrásokat mutatnak be. Mind a négy forrásismertetés többrészes. ezek közül háromnak olvasható a 2026/2. számban az első része.
Friss lapszámunkban az egyetlen forrásismertetés, amelynek a második részét lehet olvasni Bede Erika (doktorandusz, Babeş-Bolyai Tudományegyetem) munkája, aki folytatta a magángyűjteményként létező családi örökség bemutatását. Az ismertetés második részében a magyarországi katonaidőhöz kapcsolódó levelek állnak a fókuszban.
Szintén a második világháborúban keletkezett egodokumentumot mutat be Molnár András (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Zala Vármegyei Levéltára), aki Halmi (Hauk) László karpaszományos tizedes frontnaplóját ismerteti. A forrás a hadtörténelem számára kuriózumnak mondható, mivel a szerző alakulatának (38/II. zászlóalj) 1942–1943. évi harctéri szolgálatáról kevés ismerettel rendelkeztünk. A forrásismertetés első részében a magyarországi indulástól egészen a Donig történő felvonulásig olvasható a napló.
Szuda Krisztina Eszter (doktorandusz, Eötvös Loránd Tudományegyetem) korábbi kutatásainak alanyát-tárgyát, vagyis a korábban „pánszlávizmussal” megvádolt Ľudovít Jaroslav Hrdlička néhai tótkomlósi evangélikus lelkész családi irathagyatékát mutatja be. Az ismertetés első részében a Matica Slovenská turócszentmártoni levéltárában kutatható forráscsoport részletes leírása olvasható.
Völgyesi Zoltán (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) kétrészes forrásismertetésében Apponyi Franciska grófnő szociális tevékenységének kezdetére fókuszál. A forrásismertetés első részében olvasható, hogy Apponyi Franciska házasságát követően miként kapcsolódott be az első világháború előtt a katolikus nőmozgalmak karitatív működésébe.
Az idei második számban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, egyben felhívjuk leendő szerzőink figyelmét, hogy az lapunk továbbra is várja a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.
Budapest, 2026. június 29.
Miklós Dániel
főszerkesztő








