Megkezdi működését a Magyar Királyi Honvéd Hadiakadémia (ma Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem).Tovább
Kárpátalja
További használat kulcsszavak
Oldalak
1975–1976 fordulóján Balla László, a közismert kárpátaljai író, műfordító, szerkesztő négyrészes cikksorozatot tett közzé a Kárpáti Igaz Szó című napilap hasábjain. Ebben igazolni kívánta az úgynevezett „szovjet magyarok”, a kárpátaljai magyarság önálló politikai és társadalmi tudattal rendelkező, illetve önálló szellemi hagyományokkal bíró közösségének létjogosultságát, kiformálódását és sajátos szociológiai és mentalitásbeli vonásainak meglétét az 1970-es évek derekára. Balla László írása az SZKP XXIV. kongresszusának egyik tézishez illeszkedett, amely kimondta, hogy a szocializmus építése során kialakult a „szovjet nép”, a Szovjetunióban élő nemzetiségek egységes politikai tudatú és a társadalmi fejlődés előrehaladott állapotában álló közössége. A „szovjet nép” dogmáját az egyes nemzetiségek fiatal értelmiségi elitjei mindenhol ellenérzéssel fogadták. A közzétett diplomáciai dokumentumok arról tanúskodnak, hogy Balla László cikksorozata a magyar–szovjet államközi kapcsolatokban is tehertételt jelentett.
Kárpátalja 1944-ben sorozatos változásokat élt meg. Az év első hónapjaiban még a béke szigetének számított a terület, majd fokozatosan elérte a háború. Az ország német megszállása véget vetett az addig megszokott nyugodt közhangulatnak, amin csak rontott a gyakorta sarcolásokat végző német katonák megjelenése. Áprilisban kettős, katonai és polgári közigazgatást vezettek be, amely végrehajtotta a zsidó lakosság összegyűjtését és deportálását, valamint vagyonuk elkobzását. A vagyonuk – már amit nem hordott szét korábban a lakosság – állami felügyelet alá került, amelynek jelentős részét a zajló háború szolgálatába állította a magyar politikai vezetés. Ilyen volt a zsidók termőföldje is, amelynek szétosztása a háború és közellátás céljait egyaránt szolgálta.
Kárpátalja területe a Magyar Királyi Honvédség katonai hadművelete nyomán 1939. március 14–18. között újra magyar fennhatóság alá került. A visszacsatolást követően a magyar kormány előtt hatalmas feladatok tornyosultak. Ezek közül talán a legnehezebb az újraegyesített területek gazdasági együttműködésének a megteremtése volt. A katonai közigazgatás idején gazdasági tekintetben tőkehiány és munkanélküliség jellemezte Kárpátalját. Ezek felszámolására a katonai közigazgatás egyfajta előzetes munkálatokat végzett a polgári adminisztráció számára.
Kárpátalja történetében a kiemelkedő fontosságú 1944-es év a sorozatos változásokról szólt: míg az év elején a háború szempontjából még a „béke szigete volt”, addig őszre hadszíntérré vált a terület. 1944 elején még magyar polgári közigazgatás működött Kárpátalján, a nyár folyamán viszont létrejött a katonai is. Mindezt ellenséges szovjet partizánok beszivárgása és állandó katonai csapatmozgások is kísérték. 1944 tavaszán zajlott le a kárpátaljai zsidóság hátrányos megkülönböztetése, megalázása, összegyűjtése, deportálása, kifosztása, majd ősszel bekövetkezett a szovjet katonai birtokbavétel.
Csakúgy, mint az ország többi pontját Ung, Bereg, Ugocsa és Máramaros vármegyéket sem kerülte el a háborús vereség és az azt követő erőszak 1918 őszén. Az erőszakhullám tombolásának e vármegyékben alapvetően két fő oka volt. Az első, hogy a terület lakossága kifejezetten rossz szociális helyzetben, nagy szegénységben élt már 1918 előtt is, amit a háborús évek csak tovább rontottak. Másrészt pedig a háborús összeomlás a közellátás összeomlását is magával hozta, amit a hatékony állami intézkedések hiánya szintén felerősített e periféria területen.
„Az idetelepített ruszinok földjeit azért bátorkodunk kérni, mert őket a csehek szlávosító célzattal helyezték el köztünk. Valamennyien olyanok, akiknek a csehszlovák rendszerben érdemeik voltak, és a minket illető földeket ezen érdemeik elismeréseképpen kapták. Úgy érezzük, hogy a magyar nemzetet is képviselő magyar királyi kormány nem szentesítheti azokat az intézkedéseket, melyek egy, a magyarsággal ellenséges beállítottságú szláv faji imperializmust szolgáltak.” (Részlet Bótrágy község elöljáróságának Teleki Pál miniszterelnökhöz címzett, 1939. július 23-án kelt leveléből)
A két világháború közötti időszak kárpátaljai ruszin politikai elitjével kapcsolatosan a legkevésbé emlegetett témák egyike a nemzedéki kérdés. Ebben a tekintetben megkülönböztetetten értékes dokumentum Bródy Andrásnak az Országgyűlés Képviselőháza 1939. december 7-i ülésén elhangzott hozzászólása, melyben épp erről a kérdésről adott igen figyelemre méltó helyzetképet. A szövegből megismerjük a Ruszka Krajna autonóm időszak, a csehszlovák időszak és a revízióval közvetlenül összefüggő periódus összehasonlítását azon logika mentén, hogy miként és kiket használt fel a magyar politika saját céljai érdekében. Kárpátalja és a ruszinok azért is különösen fontosak a revízió kapcsán, mivel ez volt az egyetlen olyan visszacsatolt régió, amely nemzetiségi státust kapott a Kárpátaljai Kormányzóság létrehozásával.
„Majdnem 200 ref.[ormátus] férfit vittek el a szolyvai kaszárnyában alakított fogolytáborba. Közülük egy már Nagyberegen összeesett, és halva hozták haza. Ezt a testvérünket a nagyberegi állomásparancsnok szigorú utasítására minden tisztesség és harangszó nélkül temettük el a néma Miatyánk elmondásával. Az elhurcoltak közül többen betegen jöttek haza, hármat pedig ott földeltek el. Az egész háború nem kívánt községünkből annyi életáldozatot, mint a szolyvai fogolytábor. Ez év tavaszára, március végére onnan ismeretlen helyre vitték el férfiainkat, s azóta sorsukról nem tudunk semmit sem.”
1956 történetének része, hogy a kárpátaljai magyarság jelentős része együttérzett a magyarországi forradalmárokkal. Az 1956-os forradalom és szabadságharc az ott élő magyarok számára is a kommunista diktatúrával való szembenállás, a szabadság eszmeisége mellett való kiállás jelképe volt. A forradalomról nyilvánosan azonban nem sokan mertek beszélni, mivel az bűncselekménynek számított. Az emberek féltek a megtorlásoktól – hiszen az 1944-es elhurcolások, a „málenkij robot” emléke még mindenkiben elevenen élt –, ezért igazi szervezkedésnek minősíthető megmozdulásról, lázadásról, az anyaországihoz hasonló forradalmi cselekvésekről, fellépésekről Kárpátalján nem beszélhetünk.
A magyar politikai vezetés 1939 őszén döntést hozott a lengyel katonai és polgári menekültek befogadásáról. Bár a nagyszámú feldolgozás és a visszaemlékezések sem tagadják a sajátos együttélés során felmerült problémákat, a történeti emlékezet által idealizált kép a magyar „menekültparadicsomról" a levéltári dokumentumok fényében árnyalásra szorul - többek között a zsidó menekültügy kontextusában.
Oldalak
Magunkról
A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.
Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.
Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!
A Szerkesztőség
Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.
Ezen a napon történt szeptember 27.
1920
1939
Lengyelország 19 napos ellenállás után kapitulál az országba betört német inváziós haderő előtt.Tovább
1940
Magyarországon megalakul az egységes Nyilaskeresztes Párt, Szálasi Ferenc vezetésével.Tovább
1987
„A magyarság esélyei” címmel, több mint 180 résztvevővel rendezték meg a lakiteleki találkozót, amelynek politikatörténeti jelentősége...Tovább
Beköszöntő
Tisztelt Olvasók!
Idei második lapszámunkban szerzőink a 20. század első felével kapcsolatos forrásokat mutatnak be. Mind a négy forrásismertetés többrészes. ezek közül háromnak olvasható a 2026/2. számban az első része.
Friss lapszámunkban az egyetlen forrásismertetés, amelynek a második részét lehet olvasni Bede Erika (doktorandusz, Babeş-Bolyai Tudományegyetem) munkája, aki folytatta a magángyűjteményként létező családi örökség bemutatását. Az ismertetés második részében a magyarországi katonaidőhöz kapcsolódó levelek állnak a fókuszban.
Szintén a második világháborúban keletkezett egodokumentumot mutat be Molnár András (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Zala Vármegyei Levéltára), aki Halmi (Hauk) László karpaszományos tizedes frontnaplóját ismerteti. A forrás a hadtörténelem számára kuriózumnak mondható, mivel a szerző alakulatának (38/II. zászlóalj) 1942–1943. évi harctéri szolgálatáról kevés ismerettel rendelkeztünk. A forrásismertetés első részében a magyarországi indulástól egészen a Donig történő felvonulásig olvasható a napló.
Szuda Krisztina Eszter (doktorandusz, Eötvös Loránd Tudományegyetem) korábbi kutatásainak alanyát-tárgyát, vagyis a korábban „pánszlávizmussal” megvádolt Ľudovít Jaroslav Hrdlička néhai tótkomlósi evangélikus lelkész családi irathagyatékát mutatja be. Az ismertetés első részében a Matica Slovenská turócszentmártoni levéltárában kutatható forráscsoport részletes leírása olvasható.
Völgyesi Zoltán (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) kétrészes forrásismertetésében Apponyi Franciska grófnő szociális tevékenységének kezdetére fókuszál. A forrásismertetés első részében olvasható, hogy Apponyi Franciska házasságát követően miként kapcsolódott be az első világháború előtt a katolikus nőmozgalmak karitatív működésébe.
Az idei második számban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, egyben felhívjuk leendő szerzőink figyelmét, hogy az lapunk továbbra is várja a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.
Budapest, 2026. június 29.
Miklós Dániel
főszerkesztő