határátlépés

2026: Tiltott határátlépések Magyarországon az 1950-es és 1960-as években

Az államszocialista rendszerek szigorúan korlátozták az ország területéről való kivándorlást, mivel a munkaerő elvesztését a termelőerők legsúlyosabb veszteségének tartották. Az ettől való félelem olyan erős volt, hogy a külföldre utazást általában is gátolni próbálták, megelőzve annak lehetőségét, hogy a kiutazók nem térnek vissza. A határ átlépése 1949 után Magyarországon is szinte lehetetlenné vált, még a keleti blokk államai közötti utazások esetében is. A legális kiutazási lehetőségek hiányában jelentős mértékű illegális határátlépésre került sor. 1955 után a külföldre utazás lehetősége fokozatosan bővült, nagyon szűk csoportok számára még a kivándorlás is lehetővé vált. A nyugati államokba való kiutazás azonban egészen 1989-ig politikai, állambiztonsági kérdés maradt, az utazás lehetőségéből kizárt személyek pedig csak illegálisan juthattak el külföldre.

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Ezen a napon történt június 09.

1940

Franciaországban Rundstedt és Guderian páncélosai támadást indítanak az Aisne folyó mentén. Jean de Lattre de Tassigny francia tábornok...Tovább

1958

Megkezdődik Nagy Imre és társainak pere Budapesten. A zárt tárgyaláson halálra ítélik rajta kívül Gimes Miklóst, Maléter Pált, Szilágyi...Tovább

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!
 

Megjelent a 25. évébe lépő ArchívNet idei első száma. A lapszámban négy forrásismertetés olvasható, amelyek a 20. századi magyar történelem eseményeit egyéni sorsokon keresztül mutatják be.

Bede Erika (doktorandusz, Babeş-Bolyai Tudományegyetem) a magángyűjteményként létező családi örökség egyes darabjait mutatja be két részes forrásismertetésében. Az írás különlegessége, hogy a szerző nagyapja a források főszereplője, akit – sok más erdélyi magyarhoz hasonlóan – felnőtt, katonakorú férfiként többszörösen is érintett a második bécsi döntés 1940-ben: előbb a román, majd a magyar hadsereg mundérjában töltött időt alig pár év leforgása alatt. Az ismertetés első részében a romániai katonaidőhöz kapcsolódó levelek állnak a fókuszban.

Mindszenty József amerikai menedékéhez kapcsolódóan mutatja be Deák András Miklós (történész, nyugalmazott diplomata) egy személy budapesti tevékenyégét. A forrásismertetés főszereplője azonban nem magyar, hanem egy külföldi diplomata: Josida Kenicsíró, aki követként kezdte meg budapesti küldetését, majd ő lett Japán első Magyarországra delegált nagykövete. A hercegprímás ügyében végzett tevékenysége feltűnő volt a magyar állambiztonság számára, amely több jelentést is készített a diplomatáról.

Tomek Vince, a piarista rend generálisaként töltött be fontos, nagy befolyással járó pozíciót a római katolikus egyházon belül. Számos egyházi vezetővel, intézménnyel állt kapcsolatban. Németh László Imre (nyugalmazott lelkész, pápai prelátus) Tomek egy idős korában papírra vetett feljegyzését-visszaemlékezését ismerteti publikációjában, amelyben a kegyesrend nyugállományú vezetője idézte fel a kapcsolatát a Pápai Magyar Intézettel.

Seres Attila (tudományos főmunkatárs, VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár) forrásismertetésében Bethlen Margit, Bethlen István néhai miniszterelnök özvegyének a kárpótlási ügyét mutatja be. A kárpótlásra az NSZK 1957-ben hozott rendelkezése adott lehetőséget, és Bethlen Margit az 1944-ben elszenvedett atrocitások miatt kívánt élni ezzel a lehetőséggel. A folyamat azonban számos nehézségbe ütközött, és csak lassan haladt előre. Idei első lapszámunkban a forrásközlés második része olvasható.

Az idei első számban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, egyben felhívjuk leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet idén is várja a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.
 

Budapest, 2026. március 13.

Miklós Dániel
főszerkesztő